Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A jóérzés és az írott szó határai

Múlt heti jegyzetemet, mint a témában megejtett levélváltásból is látszott, kipécézte magának egy ideológiai kommandó, melynek igazi műfaja a komment-írás, elvégre ott nyugodtan elengedhetik magukat. S leírhatnak olyasmit is, hogy aki az általam megfogalmazott gondolatokat meg meri fogalmazni, az nemcsak, hogy nem érdemel sajtót, de nem is ember. (Sic!) Merthogy a pengeváltásnak utóélete is van a Véleményfalon.

Hirdetés
Hirdetés

Ebben a fröcsögés-özönben szinte felüdülést jelentett egy korábbi politikuskollegának a hozzászólása, aki azt kifogásolta, hogy a liberálisokat összefüggésbe hoztam a vérfertőzést és a zoofíliát törvényesíteni kívánó politikai erőkkel, s ennek kapcsán megállapította. „a jóérzésnek és az írott szónak is vannak határai”.

Nos, embere válogatja, hogy ki min háborodik fel. Van, aki a tényeken, van, aki a blaszfémián. Nem a konzervatív oldal tehet arról, hogy a liberálisok egyre több abnormalitást kívánnak legalizálni, a homoszexualitás népszerűsítő idei plakátokon már a pedofília is benne foglaltatott a „Love is love” jelszóban. Még kis rajzzal is illusztrálták „üzenetüket”. Az általam említett példákat pedig a saját ballib szellemi táboron belül kellene megbeszélni, eme szubkultúrán kívülieknek nem sok közük van hozzá.
A hagyományos értékekben gondolkodó embereket nem a tényleírás zavarja, hanem például az, amikor az ellenzék holdudvarához tartozó, azon belül leginkább a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióhoz köthető Homonnay Gergely a következőket írja az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából:

„Közeledik augusztus 20., amikor a pesti belvárosban szoknyás férfiak szar számokat énekelve körbehurcolnak egy mumifikált kezet, amiről csak annyit lehet tudni bizonyosan, hogy egy férfié volt, aki ha jobbkezes volt, ezzel maszturbált, és törölte a seggét (lapulevéllel valszeg, mert akkor még nem volt WC-papír). Imádjátok!”
És ezt valamilyen oknál fogva csak a nemzeti oldal kifogásolta, pedig állítólag Gyurcsányék és az MSZP is hazafiakból áll. De legalábbis így szeretnék magukat eladni.

Ha a lapunkra támadó ballib agresszorok feljelentése nyomán a Diszkrimináció-ellenes Tanács elmarasztal bennünket, az bizony azt fogja jelezni, hogy a „politikai korrektség” nevű orwelli „újbeszél” mellett a gondolatrendőrség is intézményesült e tájakon.
Szép új világ.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. augusztus 29., 10:16
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Vegyük a tényeket, amelyek mögött érvek és bizonyitékok, sziklaszilárd bizonyitékok állnak:
    1) a pedofiliás plakát hamisitvány volt, ál-hir, ezt tényként kezelni és meleg szervezetekre ráfogni olcsó rágalom és tudatlanság
    2) azt kijelenteni másodszor is, hogy a pedofilia, zoofilia (tehát a tudomány által parafiliáknak nevezett jelenségek) ugyanazon kategóriába kerülnek mint a homoszexualitás, 120 év (Hirschfeld német szexuálpszichológus is forog a sirjában) tudományos (orvostudomány, pszichológia, szociológia) eredményeinek pofátlan tagadása. Ez olyan, mint a laposföldhivők. Nincs kivel tárgyalni, Ön egyértelműen álhireket terjeszt itt amit úgy a MURE mint a diszkrimináció-ellenes bizottságnak büntetnie kellene (ha már a szerkesztőség képes egy ilyen hülyeséget lehozni)
    3) a konzervativ és liberális kettőség ezen éles, absztrakt és ellenséges megjelenitése Finkelstein műve, ő hozta el az egyesült államokból Orbán udvarába. ön ezt a kettősséget akarja Erdélyben meghonositani, ami nem fog menni, mert Erdély mindig is ennél sokkal másabb, szinesebb, gazdagabb volt, mintsem utálatot szitsunk a más elveket vallók ellen. Egy meleg értelmiségi úgyanúgy élhet Erdélyben mint egy háromgyerekes konzervativ székely vagy román, szász, cigány, zsidó, örmény. Akinek ez nem tetszik, az elmehet Budapestre. Itt nem kérünk a gyűlölet-beszédből.

    • User
      Dátum: 2019. szeptember 17., 11:40
      ÉRTÉKELÉS: 11

      Most láttam, hogy a cikkem alatt folytatódott a vita. Nincs ugyanis időm minden írásom utóéletét követni.
      Arra már felhívta a figyelmet egy előttem szóló, hogy a pedofília, vérfertőzés, zoofília úgy kerülnek kapcsolatba a homoszexualitással, hogy a liberálisok ezeket a deviancia-formákat propagálják, és ami még nem törvényes, azt egyesek közülük törvényesíteni akarják részben vagy egészben. Ez pedig tény. Akár a Föld formája.
      A konzervatív és liberális alapállás éles különbsége ismét csak eszmetörténeti tény, Hirschfeld mellett nem szégyen olvasni John Grayt, Anthony Quintont sem, de vissza lehet nyúlni a klasszikus szövegekhez: John Lockehoz, mint a liberalizmus atyjához és a minimal-state paradigmájának első megfogalmazójához illetve Edmund Burke-höz, a konzervativizmus főbb tanainak összefoglalójához. S a példákat még sorolhatnám.
      Gyalázatos rágalom, hogy gyűlöletbeszéd lenne az, amit megfogalmazok, mint említettem a homoszexuálisokat nem gyűlölöm, hanem szánom.
      Erdélyben pedig éppenséggel a normális gondolkodás, a családcentrikusság, a nemzetszeretet az, ami hagyomány, még ma is. Lásd a választási eredményeket, ahol az Önök által képviselt eszmék 2% körül végeztek.
      Úgyhogy nem nekem és a hozzám hasonlóan tradicionális értékekben gondolkodó sokszázezer embernek kell azon gondolkodni, hogy emigráljanak, hanem azoknak, akik importálni igyekeznek a politikai korrektségnek nevezett kreténséghalmazt és be akarják tiltani józan észt. Mely józan észből közvetlenül levezethető, hogy a homoszexualitás abnormális. Hiszen, mint írtam már korábban, ha normális – azaz norma – lenne, kihalna az emberiség. Ennyi.

      Borbély Zsolt Attila

      • User
        Dátum: 2019. szeptember 17., 14:30
        ÉRTÉKELÉS: -5

        Gondolom ön is úgy nyilatkozik, mint egy amúgy tanult ismerősöm: ha kiderülne, hogy a gyereke homoszexuális, akkor kitagadná a családból.

        • User
          Dátum: 2019. szeptember 17., 18:03
          ÉRTÉKELÉS: 7

          Ha nekem szól ez a hozzászólás, akkor jelzem, hogy nem. Nem tagadnám ki egyik gyermekemet se, ha netán homoszexuálissá válna. Mint sokszor mondtam, nem a homokosokkal van bajom, hanem a lobbijukkal, a gyermekek agyának fertőzésével, az egész gender-baromsággal, a gyermekek nemváltó műtétjeivel és hadd ne soroljam.

          Borbély Zsolt Attila

    • User
      Dátum: 2019. szeptember 17., 15:08
      ÉRTÉKELÉS: 7

      Ez egy csúnya csúsztatás, kedves Hozzászóló: „azt kijelenteni másodszor is, hogy a pedofilia, zoofilia (tehát a tudomány által parafiliáknak nevezett jelenségek) ugyanazon kategóriába kerülnek mint a homoszexualitás, 120 év (Hirschfeld német szexuálpszichológus is forog a sirjában) tudományos (orvostudomány, pszichológia, szociológia) eredményeinek pofátlan tagadása”.
      Borbély Zsolt ugyanis ilyent nem jelentett ki az írásában!
      Ön azonban hozzászólásával nem tényszerűen cáfolja az írás tartalmát, hanem csúsztatással igyekszik manipulálni és uszítani a gyanútlan olvasót.

  • User
    Dátum: 2019. augusztus 29., 19:08
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Borbély Zsolt sehol sem állítja, hogy a homoszexualitás, a pedofilia és a zoofilia egy katergóriába tartoznának. Tessék újraolvasni. Ő azt állítja, hogy a liberalizmus ma – más nemesebb eszmék hiányában – oda fajult, hogy egyes helyeken a pedofiliát és a zoofiliát is törvényesíteni akarja.