Felhívás!

A hit dédelget és szigorít

Tíz évvel ezelőtt, de még tegnapelőtt is oly egyszerű volt egy-egy parkbéli séta alkalmával elgondolkodni a jövendőről. Nem könnyű volt, hanem megszokott.

Arra is ilyenkor jöttem rá, hogy hiszen a jövendő összetevői a tenyerünkön, a talpunk alatt! És a jövő akkor lesz könnyebbecske, ha közösségben gondolkodunk egyenként is. Az egyik unitárius istentisztelet erősített engem is ebben a tudatban, hiszen a lelkész, Kovács István a zsilvölgyi magyarság, a bányászvilág magyarsága érdekében és életében szólt hozzánk, nemzetünkhöz és mindannyiunkhoz egy enyhén fogalmazva szigorú világi rendszerben. Egymásért és közösségben cselekednünk, ez olyan hangzásban adott erőt akkor nekem, hogy ma is támaszom, sodronyom és vigaszom időmben és térben.

Kovács István lelkész tett engem „tiszteletbeli unitáriussá”, hiszen évtizede kapom a tanácsot, a bizakodás és a megmaradás valóságát, mert mellettem, érettem és enyéimért, nemzetemért hangzik minden nagyszerű szószéki okfejtése, mind a Zsilvölgye, mind a Székelyföld magyarsága gyarapodásáért, megmaradásáért. A haza minden előtt. A hazai politikai rendszer kényszerítette bányákba a székelyeket, mert megszűnt a földművelési rendtartás építménye, jött a káromlásként is hangzó kollektivizálás.

Kovács István főpapi tiszteletnek örvendett bennem és előttem. Hallgattam őt, mert bíztam benne, hallgattam, hiszen egy-egy istentiszteleten valóságos erkölcsi, logikai, szónoki építményt teremtett előttünk. Istenem, hiszen első unitárius püspökünknek is otthont, szobrot, hazát és tisztelő sereget istápolt, teremtett a szemem előtt.

Kovács István püspöki rangban, tekintélyben és megbízatásban él és áll előttem most. A Seregek Urát kérem, lehetnék híve idelenn, híve a Hargita-tetőn, éltetne érette és népünkért a teremtő a mi seregünkben, dologidőben.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.