A gyerekeimet ki védi meg?

Kezdjem azzal, hogy átlagos hírfogyasztó vagyok, nem nézek televíziót, hiszen arra már sajnálom az időt, de a helyi lapokba, az online újságokba bele-beleolvasok, néha pedig elkövetem azt a nagy hibát, hogy hagyom, rántson magával a kom­ment­áradat. Az egymást szidó, vádoló, köpködő embertársaim megnyilvánulásai láttán mindig elfog az émelygés, a düh, és elkeseredetten csukom le a laptopom.
Az egyik központi téma a székelyföldi lapokban, portálokon a medvék kérdése, a túlszaporodásuk okozta fokozott veszélyállapot, a megtörtént támadások és az esetleges megoldások. Olvastam a tusnádfürdői támadások kapcsán, hogy a Szent Anna Vadásztársaság hat hím, 5 anyamedve és 11 bocs kilövését vagy áthelyezését kérte, aztán a cikkekbe beleszőve, hogy a domináns hímek sok medvebocsot elpusztítanak. A gyomrom összeszorul ezek olvastán, nem tehetek róla, ilyen gyenge szívű vagyok. Már-már rendelném is az El a kezekkel a medvéktől! feliratú pólót, szervezném is a Facebookon a tüntetést a medvék védelméért, a kisbocsokért.
Egyik reggel munkába menet hallom, hogy településünk főutcáján, nem is olyan hajnali órában, medvét láttak. Hét óra után. Azon az utcán, ahol én is szinte minden reggel végigmegyek, hogy elérjem a buszt, ami a munkahelyemre visz. Azért egy kicsit más helyzet ez, mint amikor csak az újságban olvasod! Az ilyen történeteket talán sokan kí­vül­állóként éljük meg, mint mondjuk egy filmet vagy egy történetet, amit olvasunk. Nem mi vagyunk a főszereplői, velünk ez nem történhet meg.
Nem magamat féltem. Hamarosan kezdődik az iskola, és a gyerekeim is azon az úton fognak a nehéz iskolatáskáikkal végigbandukolni. Hét óra után. Amikor én már munkában leszek, amikor bármi megtörténhet ilyen alapon. Őket ki védi meg?
Egy aggódó apuka