A felénél többre várunk

Nem számoltam, de több tucatot tesz ki jegyzeteim, interjúim száma, melyek a román nyelv és irodalomoktatás reformját sürgették a rendszerváltás óta — nem vagyok fiatal —, s most vizsgázott le az az első nyolcadik osztály magyar iskoláinkban, mely sajátos tanterv szerint tanulhatta az államnyelvet.

A monarchiabeli román kisebbség telesírta a 19. század végén a világot, mert a magyar állam az egyházi iskoláknak nyújtott állami segélyt ahhoz kötötte, vezessék be a magyar államnyelv alapjainak oktatását tanintézeteikbe. Ezt akkor asszimilációs törekvésnek bélyegezték, mi józanabb módon a célszerű módszertani elvárásoknál maradva, azt kértük az impériumváltás után, ne a többségiekkel azonos követelményeket támasszanak a más anyanyelvű diákokkal szemben, mert az diszkrimináció, méghozzá a legsúlyosabb beolvasztó fajtából. És mit ad Isten, jó kilencven évvel az új ország megalakulása után igényeink meghallgatásra is találtak, mindössze három nemzedéknek kellett végigszenvednie a képtelen módszertan pusztításait, mára az első reform-évjárat meg is érkezett a célhoz.

Az ún. kisérettségin magyarból és matematikából 93 és 67 százalék kapott átmenő osztályzatot a magyar iskolákban, románból 56 százalék, azaz pár százalékkal kevesebb, mint a tavaly, de két százalékkal több, mint a járványmentes 2018-as esztendőben.

Az eredmény nem rossz, de még messze nem az, amire várunk. Az új tanterv szerinti oktatáshoz mind a tanári kar, mind a tanulók hozzá kell szokjanak, új mentalitás és eszköztár vár kialakításra és megszilárdításra, mind a tanításban, mind a tanulásban. Amíg a haladási százalék nem közelíti meg az anyanyelvi vizsgák számait, addig a román ugyanaz a tehertétel marad, mely a kisebbségi oktatás nyakán kölöncként sok tanulónk továbbtanulási esélyeit rontja, rombolja, hátrányos helyzetüket fokozza. A szakemberek üdvözlik a relatív eredményeket, derűlátásuk indokoltnak tűnik, de hol vagyunk még a megnyugtató eredménytől!