Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A feláldozhatók

A hatalmi hierarchialétrán való feljutás mellett néha legalább egy pillanat erejéig érdemes egyik másik politikus teljesítményét, karrierjét más változók szerint is értékelni. A sikerhez e pályán bármennyire is meglepő, de nem elegendő a népi politológia által spártai egyszerűséggel megfogalmazott és a pragmatikus, problémaorientált cselekvési stratégiákat súlyos értékítélettel sújtó úgynevezett „gerinctelenség” (jellem- vagy elvtelenség, finomabban fogalmazva erkölcsi következetlenség). Ugyan ennek a „tipikus” viselkedésnek az okát is leginkább a lehetőségek szabta korlátokban és a külső kényszerként jelentkező hatalom sajátos, megszelídíthetetlen és öntörvényű természetében érdemes keresgélni (mintsem az egyes ember jellemében), fogózkodjanak meg, igen­is léteznek dicséretes, emberi kiválóságot jelző, erényszámba menő tulajdonságok még a politikusok körében is, amelyek alkalmassá tehetik a pályára tévedőt a köz szolgálatára. Ilyen például a lojalitás, a bátorság és az altruizmus, a többiek, a csoport érdekében történő önfeláldozás.

Leginkább ezekről a pozitív tulajdonságairól, politikusi erényeiről tesz tanúbizonyságot Viorica Dăncilă miniszterelnök azzal a döntésével, hogy elvállalja a megmérettetést az államfői posztért a szociáldemokrata párt színeiben. Mert a belpolitikai terep adottságait mustrálva ez a küldetés leginkább egy öngyilkos kamikaze missziójához hasonlítható. Kihívás persze, de a kitűzött távoli cél felől szemlélve, ti. az államelnöki tisztség elnyeréséhez szükséges széles választói bizalom kiművelése felől, a dolog inkább csak egy eleve kudarcra ítélt, esélytelen próbálkozásnak tűnik a kormányzópárt részéről. A szinte biztos kudarc és annak negatív következményei pedig hatványozottan igazak az ilyen feltételek mellett a jelöltséget bevállaló politikus karrierjére nézve.

De egy szervezet, így a szociáldemokraták is nyilván nem csak rövidtávon gondolkodnak. A lakossági bizalmi indexek halálvölgyéből kivezető út hosszúnak ígérkezik, és túlmutat az államfőválasztáson. De elszántságukat jól jelzi, hogy a csoport érdekében személyes áldozathozatalra is képesek az egyelőre még kétséges kimenetelű maratonon.

Pozsony János Csaba

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük