A demográfiai csúcs margójára

Nemzetközi demográfiai csúcsot szervezett a magyar kormány, melyen jelentős közép- és kelet-európai közéleti vezetők is megjelentek és beszédet mondtak.

Többek között Alexandar Vucic szerb elnök, Andrej Babis cseh miniszterelnök és Bozena Borys-Szopa, Lengyelország család-, munkaügyi és szociálpolitikai minisztere. Orbán Viktor nagy ívű expozéban mutatta be a magyar családpolitika értékrendi, politikai filozófiai mögötteseit és a magyar megoldási modell alapvonalait. A szimbolikus térben jelentős gesztus volt, hogy négy (katolikus, református, evangélikus és izraelita) egyház vezetői áldották meg a konferenciát.

Nincs árulkodóbb annál, mint ahogy az ellenzék ebben a kérdésben is reagál. Holott itt a valóban a létünkről van szó. Egy liberálisnak is jobb egy keresztény és magyar országban élni, mint egy olyan helyen, ahol a közbiztonság a múlté, napirenden vannak a késelések, valamint a vallási meghatározottságú antiszemita és homofób támadások. Ami ma már sajnos véres valóság Európa muszlimizálódott nagyvárosaiban Londontól Malmöig. Ezzel együtt minden csatornán keresztül próbálják bal-liberálisaink félremagyarázni, negatívan interpretálni a kormány tevékenységének azon dimenzióit, mely kérdésekben normálisan gondolkodó ember csak egyetértőleg nyilatkozhat. Értve ezalatt természetesen a migránskérdést és a demográfiai problémákat.

Érdemes felidézni, hogy annak idején, amikor a státustörvény vitája folyt a magyar parlamentben, az egykori SZDSZ a maga nemzetellenes álláspontját megpróbálta nemzeti köntösbe öltöztetni. Sikertelenül, de ez más kérdés. Ma már a gyászos emlékezetű párt utódszervezetei, a Momentumtól a DK-ig nem vesződnek ezzel, nyíltan vállalják azt, hogy számukra mellékes a magyar megmaradás, a magyar állam, mint közösségi akaratképző és érdekvédő intézmény.

Ezek az emberek minden olyan kérdésben, mely a lét és nemlét problémáját veti fel a nemzeti közösség szintjén, legyen szó iszlám invázióról, csökkenő népszaporulatról vagy a nemzeti szuverenitás megőrzéséről, rendre a magyarság megsemmisülésének irányába mutató politikai opciót képviselik. Szégyentelenül, mi több, egymásra licitálva. Ezért is kulcskérdés, hogy milyen eredménye lesz az alig egy hónap múlva esedékes önkormányzati választásnak.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.