Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

650 év

Igen, ennyi esztendővel ezelőtt, 1367 szeptemberében alapította Nagy Lajos király a pécsi egyetemet, azzal a céllal, hogy a magyar fiatalok ne menjenek külföldi egyetemekre. Persze, a mai iskolaalapítási kötélhúzásokkal ellentétben nem sokat tébláboltak az egyetemalapítók, a szentszéki eljárás nem húzódott sokáig, szeptember elsején született a pápai engedély. V. Orbán rendelete előírta, hogy elsősorban egyházjogot és latin nyelvet tanítsanak, így indult be biztosan a bölcseleti és a jogi kar.

Ez a középkori egyetem az első közép-európai egyetemalapítási hullám utolsójaként jött létre. Működéséről nem sokat tudni, pár tanár neve maradt fenn, s az is, hogy I. Lajos egyik bizalmasát, a székely lófő Esztergomi Mátét bízta meg a tanárok toborzásával. A tanárok főleg Itáliából jöttek, s van, aki tudni véli, hogy a mi székelyünk magát Petrarcát, a jeles költőt is próbálta elcsalni tanítani Szegedre, de nem sikerült.

Az érdekesség kedvéért: Közép-Európában az első egyetem 1348-ban Prágában kezdte meg a működését, ezt követte 1364-ben a krakkói, 1365-ben a bécsi. Annyi biztos, hogy a pápa nem engedélyezte Pécsen a teológiai kar felállítását. Ennek oka ismeretlen… Valószínű, 1390 körül szűnhetett meg, ugyanis az óbudai egyetem létrehozásakor,1395-ben már nem működött. Az, hogy körülbelül hány fiatal végezhetett a pécsi egyetemen, kik is voltak a tudós tanárok, miképpen viszonyult az intézményhez az alapító király, nem tisztázott kellőképpen.

Az óbudait Zsigmond király, Lajos utódja indította be. Igaz, ez sem működött hosszú ideig. Janus Pannoniusék pár évtizeddel később már Itália egyetemeit ostromolták, s onnan tértek haza tudománnyal, művészeti ismeretekkel felruházva. Közülük talán Janus (Pannóniai János) futotta be a legfényesebb pályát, Mátyás király baráti köréhez tartozott, s a magyar állam egyik legrangosabb tisztségét töltötte be, pécsi püspök lett, tagja a királyi tanácsnak, hogy aztán egy szerencsétlen összeesküvési kísérlet vessen véget fényes pályájának.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük