Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

18 százalék szélsőjobb

Mindig került egy politikai csoportosulás, amely szélsőjobb felé hajlott, nem csak túlzottan nemzeti jellegű, sőt ennél több: félfasiszta párt. Az egyik a Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) volt. Ilyen nagynemzeti színekben indulók tizennyolc százalék körüli eredményeket értek el, ugyanígy a nagyromániások is, a Corneliu Vadim Tudor vezette politikai csoportosulás. Mindkét párt szélsőjobb felé hajlott, ideológiájuk: euroszkeptikusok, nemzeti radikálisok, irredenták, magyarellenesek, protekcionisták, soviniszták.

Az utóbbi szavazáskor egy új félfasiszta mozgalom került be a parlamentbe, az AUR, vagyis a Románok Egyesüléséért Szövetség. Szélsőjobboldali párt, amelyre jellemző az ultranacionalizmus, új legionarizmus, jobboldali populizmus, konzervativizmus, irredentizmus, euroszkepticizmus, ökonacionalizmus; Románia és Moldova egyesítése az álmuk. Ezen kívül magyarellenesség, nyugatutálat és oltásellenesség szerepel az eszköztárukban. A legionáriusok jelszavát ismétlik „Család, nemzet, keresztény hit, szabadság”. A legionarizmus csodálói, ideológiájukat Călin Georgescu dolgozta ki, aki tizenhét évig az ENSZ-ben dolgozott, vezérigazgatója volt a globális fejlesztést kutató intézménynek, de dolgozott a Római Klub közép-európai kutató intézetében is mint igazgató. Az AUR kormányfőnek szeretné jelöltetni.

A két társelnök, George Simion és Claudiu Târziu az ország nacionalista vonalvezetését akarja alkalmazni. Simion és a magyarfaló Dan Tanasă a magyarok ellen lépett fel, ők vezették az Úz-völgyi katonatemető elleni tüntetést is. Tanasă Spanyolországban járkált beszervezni a „jó románokat” pártjukba. Azt szeretnék az AUR-osok, hogy valamiképpen hazacsalogassák őket, egyelőre csak voksolni.
Bár szeretnék Moldovát Romániához csatolni, erre eddig ott nem találtak vevőt, egyszerűen kikergették őket az országból. Erre fel Oroszország mellé álltak, pontosabban Putyint támogatják. Annyira mély alázattal viseltetnek iránta, hogy Călin Georgescut a román Putyinnak nevezik. Az egész párt ruszofilekből áll.

A román parlament most szeretné törvényen kívülre helyezni az egész pártot, annál is inkább, mert a többségük félművelt, az erőszak köreikben mindennapos. Ez kétes kimenetelű vállalkozásnak ígérkezik. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások