Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rémhírek csapdájában

„Oszd meg, és uralkodj”! (divide et impera) – vallották a Római, majd Kelet-római Birodalom vezetői, akik sikeresen alkalmazták ezt a módszert ezernyolcszáz esztendőn keresztül, amint az utánuk jövő hódítók is. Ők ugyanis tudták, hogy az egymásnak feszülés gyengít, az összefogás erősít. És ez napjainkban is érvényes igazság maradt, a már meglévő vagy kialakulófélben lévő kisebb-nagyobb impériumok, netán világhatalomra törő erők esetében egyaránt.

A megosztottság azonban, a koronavírus-járvány nyakunkba szakadásával, eddig soha nem tapasztalt méreteket öltött, a kórokozó létét elismerőkre és azt tagadókra választván szét a Föld lakosságát. Az utóbbiakra kár szót fecsérelni, hiszen talán nincs olyan ember, akinek a rokoni, illetve baráti, ismeretségi köréből valakit ne sújtott volna. Így a megjelenését, a terjedését és az egyre agresszívabb változatainak létrejöttét kísérő furcsaságok ellenére, sajnos, be kell látni, hogy van.

Éppen ezért tragikus következményekkel járhat, hogy a létét tényként kezelők is szétváltak, a védőoltást elfogadók, valamint azt elutasítók táborára. A viszolygásukat egyesek a használatot megelőző kötelező tesztelés szerintük elégtelen voltával magyarázzák. Mások az oltóanyagba állítólag becsempészett, és hosszú távon a pusztulásunkat okozó szerek, illetve mikrochipek jelenlétével, amiket a túlszaporodás miatt elkerülhetetlennek vélt megtizedelésünkre akarnak felhasználni. Az meg sem fordul a fejükben, hogy egy többnyire halálos kimenetelű világjárvány esetén rémhírkeltéssel is el lehet ezt érni.

Késhegyre menő, a más véleményen lévők gyalázásáig fajuló és nyílt ellenségeskedésbe torkolló viták alakultak ki a két tábor tagjai között. Így viszont esély sincs a józan, akár áttörést is eredményezhető érvelésre. Pedig az egymásra vicsorgás helyett jobb lenne tudni és párbeszédet folytatni arról, hogy a világ első védőoltását már 1798-ban beadták Edward Jenner angol sebésznek köszönhetően. Mint ahogy azt is, hogy az időközben kifejlesztett vakcinák alkalmazása megakadályozza például az addig tömeges halált okozó fekete himlő, tuberkulózis, gyermekbénulás, kanyaró, diftéria és fertőző májgyulladás kialakulását, de a felsorolás még hosszasan folytatható.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. november 19., 10:57
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Tudjuk ennek valóságát és terjeszteni igyekszünk. De nehéz, mert szakemberek, a hatosagok, az egyházak nem tesznek eleget a felvilágosítás, a tenyallas érdekében. Sajnos. Minden nap ezzel kellene foglalkozniuk. Borús a jövőnk ebből a szempontból. Sajnos.