Felhívás!

Úgy tűnik, helyet cserélnek a Föld mágneses pólusai

Úgy tűnik, helyet cserélnek a Föld mágneses pólusai Tudomány

Valami furcsa történik a Föld mágneses mezejével – kezdődik az Astronomy.com beszámolója. Az elmúlt kétszáz évben folyamatosan gyengült, s az északi pólus (nem a földrajzi, hanem a mágneses, amerre az iránytűk mutatnak) lépésről lépésre vándorolt Szibéria felé – azaz dél felé. Az elmúlt néhány évtizedben azonban ez a mozgás felgyorsult, előfordult, hogy egy évben 48 kilométert „ment arrébb” a Föld nevű mágnes északi pólusa.

Ez arra utalhat, hogy az északi és a déli pólus hamarosan helyet cserél egymással. Ebben semmi különös nem volna, természetes jelenség a bolygón, a több ezer kilométerrel a talpunk alatt található olvadt vas áramlásának változásai okozzák. (Maga az olvadt fém, illetve annak mozgása felel azért, hogy eleve van mágneses mezeje égitestünknek.) Inkább az a furcsa, hogy – amennyire meg tudjuk állapítani – az elmúlt mintegy 780 ezer évben nem volt példa helycserére. Ezért is gondolják a tudósok, hogy már éppen itt lenne az ideje egy hasonló eseménynek.

Az, hogy a jelenség természetes, persze még nem jelenti, hogy ne rejthetne veszélyeket a földi élővilágra és az emberekre nézve. Számos fejlett élőlény tájékozódik például a mágneses mező alapján; akár több tízezer kilométeres utakat is megtesznek a segítségével anélkül, hogy eltévednének. Ezek a főként madarak, illetve tengeri élőlények bajba kerülnének, valamint minden más is, ami nem szíveli a kozmikus sugárzást, illetve a világűrből érkező, nagysebességű, elektromos töltéssel bíró részecskék bombázását. Utóbbiakat ugyanis jórészt szintén a Föld mágneses mezeje téríti el a felszíntől, s a csere közben jelentősen legyengül annak ereje.

(HVG)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.