Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Teljesen átalakul a Facebook, fontos változások jönnek a Messengerben

Teljesen átalakul a Facebook, fontos változások jönnek a Messengerben Tech-Tudomány

A Facebook idén is megtartja az F8 névre keresztelt fejlesztői konferenciáját, ahol Mark Zuckerberg, a legnagyobb közösségi oldal atyja elővezette, hogy milyen változások előtt áll a kék óriás.

Hirdetés
Hirdetés

Az egyik fontos lépés részükről, hogy hamarosan már nem lehet kéknek nevezni az oldalt, ugyanis ismét teljesen átalakul, többek között elveszti a kezdetek óta ismert színét, de ami ennél is fontosabb, hogy az elmúlt másfél év folyamatos botrányai után a Facebook vezetője (újfent) azt ígérte, hogy sokkal nagyobb szerepet kap a biztonság.

A jövő privát.

Ez konkrétan elhangzott a beszédben, és Zuckerberg elmondása szerint a megújuló Facebook esetében az a legfontosabb célkitűzés, hogy – a régi szlogen, a világ elérése helyett – egy olyan privát teret, egy virtuális nappalit biztosítsanak az embereknek, ahol csak a felhasználón múlik, hogy kiket enged be oda. Zuckerberg ígérete szerint a jövőben nem kell majd aggódnunk amiatt, hogy kikhez kerülnek az adatainak, és a közösségi oldal átalakulása ennek az új irányvonalnak lesz az első lépése.

Maga az átalakulás kifejezetten látványos: nemcsak a kék szín tűnik el, de az egész oldal sokkal világosabb, letisztultabb, kevésbé zsúfolt és jobban átlátható lesz. Az átalakulás ugyanakkor nemcsak a külsőt érinti. Nagyon úgy tűnik, hogy a Hírfolyam (News Feed) szerepe némileg visszaszorul, helyette a csoportok, azaz a közösségek kerülnek majd előtérbe, és a Facebook bevallottan azt szeretné elérni, hogy a felhasználók minél több őket érdeklő csoporthoz csatlakozzanak.

A Facebook új felülete asztali számítógépen. (kattintással nagyítható)

Ennek érdekében átalakítják a csoportok jelenlegi működését, sokkal sűrűbben találkozhatunk majd velük az oldal minden részén, előtérbe kerülnek a közösségekhez kapcsolódó különböző események, illetve olyan új funkciókat, kapunk, amiknek hála az egészséggel foglalkozó közösségekben lehetőség lesz névtelenül kérdezni, akár privát privát beszélgetéseket is indíthatunk, és a korábbinál jóval egyszerűbb lesz jelenteni azt is, ha a Facebook irányelveit sértő tartalmakkal vagy nyilvánvaló álhírekkel találkozunk.

Az átalakulásra sokat nem kell várni: az Egyesült Államokban már mindenkinek a megújult közösségi oldal jelenik meg, az elkövetkezendő hetekben pedig szép lassan a világ minden pontján bekövetkezik a változás. A Facebook ezen lépése egyértelműen egy tiszta lap, egyértelmű újrakezdés, Mark Zuckerberg igyekszik helyreállítani a közösségi oldal megtépázott renoméját, egyelőre ugyanakkor kérdéses, hogy a külső megújulás mögött valóban történt-e olyan belső átalakulás, ami a jövőben megvédi a céget és a felhasználókat az olyan botrányoktól, mint például a tavalyi Cambridge Analytica ügy.

A Messenger is fontos változásokon megy át a közeljövőben

A várható újdonságok közül az egyik legfontosabb, hogy a Facebook elkötelezte magát az applikáció „szerkezetének” jelentős átalakítása mellett, hogy az okostelefonos alkalmazás a jelenleginél sokkal kevesebb helyet foglaljon, és sokkal gyorsabban működjön. Amennyiben hinni lehet a fejlesztőknek, a Messenger megújított verziójának mindössze két másodpercre lesz szüksége, hogy betöltsön, a méretét tekintve pedig 30 MB-nál is kevesebb helyet foglal majd a mobilokon, ami elég komoly vállalás, hiszen az évek során rendszeresen toldozgatott és foltozgatott app jelenleg a 100 MB-ot is meghaladja.

Hirdetés
Hirdetés

Emellett a most beharangozott új verzióban külön helyet kapnak majd a családtagok és a közeli barátok. Az egyelőre még nem világos, hogy ez az alkalmazáson belül pontosan hogyan fog kinézni, és miképp lehet majd ebbe a kategóriába embereket felvenni, ugyanakkor abban mindenképpen van ráció, hogy azok a felhasználók külön is elérhetők legyenek, akikkel a legtöbbet beszélgetünk a mindennapokban.

Készül továbbá a Watch party, ami egy már létező Facebookos funkciót honosít majd meg a Messengeren belül. Ennek lényege, hogy a barátainkkal közösen nézhetünk majd videókat, ugyanakkor a lejátszás közben nemcsak arra lesz lehetőség, hogy cseteljünk, miközben pörög a kiválasztott felvétel, de akár videochat is indítható lesz, így élőben láthatjuk a másik reakcióját a választott videóra – ezzel új értelmet nyerhet a következő Star Wars- vagy éppen Marvel-film új előzetesének megtekintése.

A Messenger asztali kliense. (kattintással nagyítható)

És ezzel még nincs vége, hiszen a Messenger asztali gépre is letölthető lesz, többé nem kell majd böngészőt használni, hogy elérjük a messenger.com-os verziót. A program elérhető lesz Windowst és MacOS-t futtató számítógépekre, és a Facebook ígérete szerint ez a verzió ugyanazt tudja majd, mint a mobilos változat.

Mark Zuckerberg ígérete szerint az üzenetküldő szolgáltatás végre megkapja a végpontok közötti titkosítást, ami minden korábbinál nehezebbé teszi, hogy illetéktelenek hozzáférjenek a privát beszélgetéseinkhez.

A Messenger új verziójának érkezéséről még nincs hivatalos információ. Zuckerberg szerint a cégnél már javában folynak a tesztelések, így jó eséllyel valamikor 2019 folyamán már mindenkinek elérhető lesz a tegnap este bemutatott új változat.

A teljes előadás az alábbiakban tekinthető meg:

F8 2019 Day 1 Keynote

Hear from Mark and other Facebook leaders about the latest technology from our family of apps and the future we're building together.

Publicată de Facebook for Developers pe Marţi, 30 aprilie 2019

(24.hu)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások