Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megnyalta a kutyája, belehalt

Megnyalta a kutyája, belehalt Tech-Tudomány

Ritka fertőzésbe halt bele az a 63 éves férfi, akinek az esete egy belgyógyászati tanulmány tárgya lett, írja a CNN.

Hirdetés
Hirdetés

A német férfit a kutyája nyalta meg, az állat szájában található, capnocytophaga canimorsus nevű baktérium pedig átkerült a férfi szervezetébe. Ez a baktérium általában harapással terjed, a férfit pedig nem harapta meg a kutyája, csak hozzáért, illetve megnyalta. A férfi először influenzaszerű tüneteket mutatott, majd később beállt a szepszis, illetve a bőre elszíneződött, rohadni kezdett.

A leírás szerint a korábban teljesen egészséges férfi az intenzívre került, de ott sem tudták megmenteni, több belső szerve is leállt. A tanulmány írói arra kérik az embereket, hogy ha influenza tüneteit érzik magukon, pár másik szimptómával együtt, akkor sürgősen forduljanak orvoshoz.

A CNN által megkérdezett állatorvos szerint a capnocytophaga canimorsus egy teljesen szokványos baktérium, ami semmi komoly betegséget nem okozhatna, de a rossz helyen, a rossz időben, a rossz páciensben okozhat nagyon-nagyon ritkán fertőzéseket. A baktérium a macskák szájában is megtalálható.

Ez nem az első eset, hogy a capnocytophaga canimorsus-fertőzés bajt okoz, 2018-ban például egy gazda végtagjait kellett amputálni, miután a baktérium bekerült a véráramba, és vérmérgezést okozott.

(Index)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. november 28., 11:30
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Aki engedi hogy a kutyaja nyalja,csokolgatja mind igy jarjon.A kutyanak olban, lancra kotve a helye.Csaksajnos eljott az az ido mikor minden masodik lakasban(tombhazakban) egy ***nyalo van,persze lehozzak sz**tni de keves kivetelel ott is haggyak es lepten nyomon kutyasz*rba lepsz. Nem vagyok kutya ellenes de ez mar sok!!!!

  • User
    Dátum: 2019. november 28., 14:16
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Ezek az ölebek, mivel kisebbségi érzésük van méretük miatt, nagyobb ugatást rendeznek, mint nagyobb társaik.
    A szomszédaim rendszeresen egyedül hagyják az ölebüket, ők családtagnak mondják, és akkor egész idő alatt vinnyog, míg haza nem mennek. Műszakba járok dolgozni, ma reggel sem tudtam kialudni magam, éjszára meg megyek dolgozni. Így megy már kb. 6 hónapja. Egyikőjük nyugdíjas, a másik még dolgozik.
    Mit lehetne tenni? Már szóltam nekik, de hiába!

  • User
    Dátum: 2019. november 28., 20:17
    ÉRTÉKELÉS: 43

    Gondolom egy félméteres láncon a „helye”, tűző napon, esőben, viharban, étlen szomjan.Kikötve, hadd élvezze a kutya életét. Kegyetlen nép a miénk,használhatnék csúnyább szavakat is de nem akarok.Vannak akik az állatbarátokat belefojtanák egy kanál vízbe,ha tehetnék ártanának az állataiknak,csakhogy bosszút álljanak a gazdán. Olvastam a román napilapban, hogy a macskák sorsa is megpecsételődött, az „invázió” csak tíz cicát jelentett és abból eltűnt három egyet pedig elpusztulva találtak.Bizonyára „szorgos állatbarátok” segítették át a túlvilágra.Sokszor úgy érzem üvölteni tudnék amikor ezeket a kegyetlenségeket hallom-látom.Csak erre képes a 21.század embere? Pusztítani maga körül,kárörvendősködni,ártani? Azok akiknek van egy kedves állatbarátuk sokkal különb emberek mint azok akiknek nincs. Márai egyik legismertebb, legnagyobb népszerűségnek örvendő műve az 1943-ban írt „Füves könyv”. Ebben külön címet szentel az állatoknak is. A közkedvelt idézet így szól: „Ne szégyelld te azt, ha szereted az állatokat. Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz. Hazug próféták és otromba, komisz emberek azok, akik megrónak e vonzalom miatt, s ezt mondják: “Az emberektől lopja el az érzéseket, melyeket a kutyára pazarol! Önző, rideg fráter!” – ne törődj velük. Szeresd csak nyugodtan kutyádat, ezt a csillogó szemű, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot és egy-egy simogatást. Ne hidd, hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért – te sétálj csak kutyáddal. Jó társaságban maradsz; s Isten tudja ezt.” (Márai Sándor: Füves könyv).
    Mind meghalunk ilyen vagy olyan betegségben.Ez az élet rendje, de ettől még nem kell gyűlölni minden lényt vagy mindenkit aki állatbarát és nem kellene ártani egy ártatlan állatnak csak azért hogy fájdalmat okozzunk valakinek akit nem szeretünk.

  • User
    Dátum: 2019. november 29., 20:37
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Nekem nincs amiért szégyelljem magamat, helyt állok a társadalomban és az iskolában is odafigyeltem amikor irodalom órán szövegértést tanultunk.Ja, mellesleg nagy állatbarát is vagyok, nem egy kutyát vagy macskát mentettem meg a biztos haláltol és adtam nekik szerető meleg otthont.Sőt továbbra is szándékomban áll folytatni ezt mert álmom hogy legyen egy állatmenhelyem de csak igazi állatok számára 🙂