Már tagadhatatlan, hogy az ember áll a klímaváltozás mögött

Már tagadhatatlan, hogy az ember áll a klímaváltozás mögött Tudomány

Már tagadhatatlan, hogy az ember áll a globális felmelegedés mögött, a bizonyítékok elérték a tudományos valószínűség legmagasabb fokát – állapította meg egy hétfőn közzétett tanulmány.

“Az emberiség nem engedheti meg magának, hogy figyelmen kívül hagyjon ennyire világos jelzéseket” – írták a kutatók a Nature Climate Change című szaklap friss számában.

A tanulmány az elmúlt 40 évben emelkedő hőmérsékleti értékek műholdas méréseit vizsgálta meg. A földfelszín hőmérsékletének melegedése az emberi tevékenység következménye, ennek bizonyossága a tudósok szerint elérte az öt szigma szintet, vagyis a tudományos statisztikai mérőmódszer azon szintjét, melyet például 2012-ben a Higgs-bozon felfedezésekor alkalmaztak.

Benjamin Santer, a frissen megjelent tanulmány vezető szerzője, a kaliforniai Lawrence Livermore laboratórium munkatársa reméli, az eredmények meggyőzik a kételkedőket és tettekre sarkallnak. “Tévedésnek bizonyult a kételkedők érve, mely szerint a tudósok még nem ismerik a klímaváltozás okát. De ismerjük” – mondta a Reuters hírügynökségnek.

A mérvadó tudományosság álláspontja, hogy a fosszilis üzemanyagok égetése okozza az egyre több áradást, szárazságot, hőhullámot és a tengerszint emelkedését. Egy 2018-ban végzett kutatás szerint az amerikaiak 62 százaléka hiszi, hogy a globális felmelegedést az ember okozza, 2013-ben ez az arány még csak 47 százalék volt.

Az amerikai, kanadai és skót tudósokból álló kutatócsoport szerint a globális felmelegedés bizonyítékai már 2015-ben elérték az öt szigma szintet két tudományos műholdas adatkészletnél, a harmadik esetében 2016-ban érték el ezt a szintet.

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) hivatalos közleményében már 2013-ban arra jutott, hogy a globális felmelegedés “rendkívül nagy valószínűséggel” az emberi tevékenységnek tulajdonítható, vagy “legalább 95 százalékban valószínű, hogy az emberi tevékenység a klímaváltozás fő oka az 1950-es évek óta”.

A rendszeres mérések 19. századi kezdete óta az elmúlt négy év volt a legforróbb. Az IPCC legközelebb 2021-ben adja ki a valószínűség újabb hivatalos értékelését.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.