Felhívás!

Lobbiznak az amerikai cégek a Huawei tiltása ellen

Lobbiznak az amerikai cégek a Huawei tiltása ellen Tudomány

Miután Donald Trump aláírta azt az elnöki rendeletet, ami 70 kínai céget tett tiltólistára, a Huawei fontosabb amerikai partnerei sorra jelentették be, hogy eleget téve a szabályoknak felfüggesztik üzleti kapcsolatukat a céggel.

Először az a hír robbant bombaként, hogy a Google a jövőben nem biztosít fontos licencjogokat az Android operációs rendszerhez, majd az, hogy az Intel, a Qualcomm és a Broadcom csipgyártók nem szállítanak alkatrészeket a kínaiaknak. Fontos kiemelni, hogy sem a Google, sem a többi vállalat nem magától határozott így, és most úgy tűnik, hogy egyre többen szólalnak fel amellett, hogy a tiltás nem jó ötlet.

A Reuters forrásai szerint a Qualcomm, az Intel és a Xilinx próbál nyomást gyakorolni az amerikai kormányra annak érdekében, hogy töröljék el a Huaweit érintő korlátozásokat. Az Intel és a Xilinx vezetői találkozón vettek részt az amerikai kereskedelmi minisztériummal, hogy megvitassák a Huawei helyzetét. A Qualcomm azt is hangsúlyozta a tárgyalás során, hogy a Huawei okostelefonjai és szerverei nem jelentenek olyan szintű fenyegetést, mint az 5G-s hálózati berendezéseik, így még nemzetbiztonságra sem lehet hivatkozni.

Pár hete arról is lehetett hallani, hogy a Google is próbál felszólalni a Huawei mellett, és arra kérték a Trump-adminisztrációt, hogy ne tiltsák a kínaiakkal való üzleti kapcsolatot, többek közt biztonsági aggodalmakra is hivatkozva.

(24.hu)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.