Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Két új koronavírustörzs fertőz kínai kutatások szerint

Két új koronavírustörzs fertőz kínai kutatások szerint Tech-Tudomány

Kínai tudósok szerint két törzse is terjed az emberek között a járványt okozó új koronavírusnak. A Pekingi Egyetem tudósai és a Kínai Tudományos Akadémiához tartozó sanghaji Pasteur Intézet kutatói a Kínában kitört koronavírus-járványt vizsgálva mutatták ki a vírus két fő törzsét.

Hirdetés
Hirdetés

Felhívták ugyanakkor a figyelmet arra, hogy egyelőre korlátozott adatokból dolgoztak, és nagyobb adatmennyiség szükséges ahhoz, hogy a következő kutatások jobban feltárják a vírus evolúcióját.

Az előzetes eredmények szerint a koronavírus egy agresszívebb törzse okozta Vuhanban a megbetegedések 70 százalékát. A fertőzések 30 százalékáért pedig a vírus egy kevésbé agresszív törzse volt felelős – írták a kutatók a National Science Review folyóirat keddi számában publikált tanulmányukban.

Más szakértők azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy óvatosan kell kezelni a tanulmány megállapításait, és nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni belőlük, mivel még csak előzetes eredményeken alapultak.

Időközben szerdán Kína egyik vezető orvosi szövetsége bejelentette, hogy a koronavírus közepes lappangási időszaka öttől hét nap, de maximum 14 nap. A kormány alá tartozó szervezettől mindeddig ez volt a leghitelesebb becslés a vírus lappangási idejével kapcsolatban.

Kínában kedden 119 új esetet erősítettek meg. Előző nap még 125 új megbetegedést regisztráltak, az adatok csökkenő tendenciát mutatnak.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük