Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csak női asztronautákat küldene a NASA a Holdra

Csak női asztronautákat küldene a NASA a Holdra Tech-Tudomány

A NASA idén március 29-re csak női űrsétát tervezett a Nemzetközi Űrállomáson: ez lett volna az első alkalom, hogy az űrügynökség csak női asztronautákat küld az ISS-en kívülre. Anne McClain és Christina Koch végezte volna el a sétát, csakhogy végül kiderült, hogy egyikükre van csak megfelelő szkafander az állomáson, így nem valósult meg a dolog.

Hirdetés
Hirdetés

Az űrügynökség azonban nem mondott még le a kizárólag női projektekről – most például szó van arról, hogy a 2024-ben induló Artemis-misszió legénységében nem lesz férfi. A NASA adminisztrátora, Jim Bridenstine osztotta meg az információt egy csapat mérnöknek tanuló diákkal a Coloradói Egyetemen, amikor arra válaszolt, hogy gondoltak-e már egy csak nőkből álló legénységre a Holdra szálláshoz. A válasz az volt, hogy igen, gondoltak, és Bridenstine nem lepődne meg, ha végül meg is valósulna a dolog – írja a CNet.

A szakértő azt is megjegyezte, hogy ennek ellenére még nem választottak ki senkit, de az biztos, hogy a következő ember a Holdon amerikai lesz. Már magában az is nagy szám lenne egyébként, ha az űrhajósok egyike nő lenne, eddig ugyanis csak férfiak jártak a kísérőnkön. Mind a 12 ember, aki a 1969 és 1972 óta a Holdon járt, férfi volt, és egészen 1983-ig, Sally Ride missziójáig kellett várni, hogy egy amerikai nő is elérje az űrt.

A szervezetnél jelenleg 12 női asztronauta szolgál, feltételezhető, hogy közülük kerül majd ki a szerencsés. Mindannyian 40-53 év közöttiek, volt katonai pilóták, orvosok és kutatók, akiket több ezer jelentkező közül válogattak ki az 1990-es évek óta. A közelgő határidő miatt nem valószínű, hogy újoncot küldenének a Holdhoz.

(24.hu)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások