Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Biztos, hogy meglesz a női űrséta

Biztos, hogy meglesz a női űrséta Tech-Tudomány

Több mint fél évvel az első elhalasztása után október 21-re tűzte ki az újabb női űrséta időpontját a NASA. Ha összejön, az fontos mérföldkő lesz az űrhajózás történetében.

Hirdetés
Hirdetés

Immár semmi nem akadályozza, hogy megvalósuljon az első női űrséta, a Christina Koch és Jessica Meir páros közös küldetése – jelentette be a NASA. Koch márciusban egy másik kollégájával részt vett volna egy kizárólag nőkből álló misszión, de a sétát az utolsó pillanatban lefújták.

A probléma abból adódott, hogy az eredetileg férfiakra tervezett űrruha ahhoz túl nagy volt, hogy a női asztronauták is ezt viseljék. A NASA mostanra orvosolta a gondot, és elkészültek a megfelelő változatok.

A több mint fél évvel elhalasztott első misszió után az űrügynökség október 21-re tűzte ki a séta új időpontját, amely ha összejön, fontos mérföldkő lesz az űrkutatás történetében. Az eddig levezényelt női űrsétákon ugyanis férfiak is jelen voltak.

A NASA szerint a két űrhajós egy, az ISS karbantartásához szükséges sétát tesz majd meg, amely során az űrállomás napelemeinek akkumulátorait fogják lecserélni.

(HVG)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük