Az év tudományos felfedezése: a focimeccsnézés javítja az egészséget

Az év tudományos felfedezése: a focimeccsnézés javítja az egészséget Tudomány

Mindig is tudtuk, hogy futballmeccset nézni semmihez sem hasonlítható élményt jelent Azt viszont kevesen, gondolták volna, hogy a tevékenységnek az egészségre is pozitív hatása van. A valószínűtlen örömhírért a Leedsi Egyetem kutatóit áldhatják a szurkolók világszerte.

Az egyetem docense,  Dr. Andrea Utley  által vezetett kutatócsoport egy hamarosan publikálásra kerülő tanulmányban foglalta össze a 2019 tavaszán végzett vizsgálatainak és megfigyeléseinek tanulságait.

Néhány fontosabb megállapítást már a tanulmány megjelenése előtt megosztottak a médiával. Mint például, hogy egy futballmeccs megtekintése közben nagyjából hasonló mértékű igénybevétel éri a szervezetet, mintha a szurkoló 90 perc tempós sétával töltötte volna a délutánt. Nem pedig a fotelből izgulva a tévé előtt.

Emellett az is kiderült, hogy a végeredmény megfelelő alakulása akár még 24 órával találkozó után is javíthatja a szurkolók hangulatát. A CNN hétfői cikke szerint Utley azzal magyarázta a kutatás során tapasztalt pozitív hatásokat, hogy a csapatnak való drukkolás, illetve a közben átélt érzelmek felérnek egy közepes kardioedzéssel.

A kísérletben 25 Leeds United-szurkoló vett részt. A 20 és 62 éves kor közötti résztvevőket három alkalommal figyelték meg, csapatuk három különösen fontos tavaszi mérkőzésének megtekintése közben. Egyszer otthonihoz hasonló környezetben nézték a meccset, kétszer pedig a Leeds stadionjában.

A kutatók a mérkőzés előtt, alatt és után is vizsgálták a résztvevők szívműködését, és azt találták, hogy szívverésük ritmusa 17 százalékkal emelkedett, ami Utley szerint pontosan akkora megterhelést tükröz, ami jótékonyan hat az emberi szervezetre.

Bár a meccsnézésről általában a magas pulzusszám és a kerülgető szívroham jutnak legtöbbünk eszébe, a szurkolók vérnyomása valójában csak a mérkőzés alatt magasabb az átlagosnál. Utána viszont már alacsonyabb, ráadásul ez a jótékony hatás hosszabb távon is kimutatható volt a kutatás résztvevőinél.

A meccsnézés pozitív hatásait egyedül kedvenc csapatunk veresége képes elrontani. Egy igazán fájó kudarcot követően a vizsgált személyek vérnyomása még a mérkőzés után is tovább emelkedett, emellett a vereség esetenként a szurkolók mentális egészségére is negatív hatást gyakorolt.

(index.hu)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.