Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az alkohol károsítja a DNS-t, ami hozzájárulhat a rák kialakulásához

Az alkohol károsítja a DNS-t, ami hozzájárulhat a rák kialakulásához Tech-Tudomány

A tavaly világszerte diagnosztizált rákos megbetegedések mintegy négy százaléka köthető a becslések szerint az alkoholfogyasztáshoz – állapította meg egy szakértői bizottság.

Hirdetés
Hirdetés

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutatási szervezete, az IARC munkatársa, Harriet Rumgay vezette kutatócsoport a The Lancet Oncology című tudományos lapban mutatta be eredményeit.

Összesen mintegy 741 ezer esetről van szó, melyek a tanulmány szerint az alkoholfogyasztással vannak összefüggésben. Az esetek háromnegyedében férfiak az érintettek. Különösen magas, hat százalék a becsült arány Kelet-Európában és Kelet-Ázsiában, míg a legalacsonyabb Észak-Afrikában és Nyugat-Ázsiában.

A diagnosztizáltak között elsősorban az alkoholt nagy mennyiségben fogyasztókat találtak, az eseteknek 14 százalékában viszont mérsékelt alkoholfogyasztókat is. Utóbbi napi 20 gramm alkoholt jelent, tehát nagyjából két kis pohár bort vagy egy fél liter sört.

A tanulmány szerint az alkohol károsítja az emberi DNS-t és befolyásolja a test hormonháztartását, ami hozzájárulhat a rák kialakulásához. Különösen gyakori az alkohollal összefüggésben a nyelőcső-, a májrák, valamint nőknél a mellrák.

A tanulmány becsült értékekkel dolgozott. A koronavírus-járványnak az alkoholfogyasztásra és a jelentett rákos megbetegedésekre gyakorolt hatását nem vonták be az eredménybe.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. július 20., 22:21
    ÉRTÉKELÉS: 0

    A szex hosszantartó hiánya befolyásol(hat)ja a brit kutatók agyműködését,ezt a következtetést vontam le én a 100 torkomon lenyomott brit kutatós cikk elolvasása után!