Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

21 év után visszavonul a Google-birodalom éléről a két alapító

21 év után visszavonul a Google-birodalom éléről a két alapító Tech-Tudomány

A Google két alapítója, Larry Page és Sergey Brin közös levélben jelentették be, hogy távoznak a Google-birodalom különféle vállalatait összefogó Alphabet éléről.

Hirdetés
Hirdetés

Larry Page és Sergey Brin együtt írták meg a Google kereső kódját, amely újszerű szemléletével felforgatta az internetet. Együtt vitték sikerre a vállalatot, melynek Page 1998 és 2001 között, majd 2001 és 2015 között vezérigazgatója is volt. Utóbb csak azért adta át a feladatot Sundar Pichainak, mert létrejött egy, a Google különféle szolgáltatásait és leányvállalatait összefogó anyacég, az Alphabet, melynek Page lett a vezérigazgatója, Brin pedig az elnöke.

Ebből, a minden Google-féleséget összefogó vezérigazgatói szerepből vonul most vissza Larry Page, Sergey Brin pedig az elnökséget adja fel – olvasható az alapítók által magyar idő szerint kedden éjjel közzétett levélben. A Google két atyja úgy fogalmaznak: sosem ragaszkodtak menedzsmentbéli pozíciókhoz, amikor úgy gondolták, jobb ember is akad a vállalat irányítására.

Az Alphabet vezérigazgatója a Google-nél hasonló szerepet betöltő Sundar Pichai lesz. A 42 éves Pichai 2004-ben csatlakozott a Google-höz, ahol Larry Page jobbkévé vált. 2014 végén már annyi mindent irányított a cégnél, hogy többen valószínűsítették, ő lesz a Google vezérigazgatója. A következő évben ki is nevezték.

Az Alphabet vezérigazgatójaként Pichai szabja majd meg a Google mellett a YouTube, a Google Térkép, az Android és minden más, a köztudatban google-sként ismert szolgáltatás fejlesztésének főbb irányvonalait. Page és Brin az igazgatótanács tagjai maradnak.

A Google-birodalmat összefogó Alphabet árbevétel szerint az ötödik legnagyobb technológiai vállalat a világon.

(HVG)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük