Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tavaly is emelkedett a globális szén-dioxid kibocsátás

Tavaly is emelkedett a globális szén-dioxid kibocsátás Tech-Tudomány

Két százalékkal nőtt a globális szén-dioxid-kibocsátás tavaly, ez volt a legnagyobb arányú növekedés 2010-11 óta – derült ki a BP brit olajipari konszern által közzétett jelentésből. A vállalat elemzésében „nem fenntarthatónak” nevezte a folyamatot.

„Egyre növekszik az ellentmondás a klímaváltozás elleni cselekvést sürgető társadalmi elvárások, a fejlődés valódi üteme, valamint az energiaszükséglet és a szén-dioxid-kibocsátás az elmúlt években történt leggyorsabb növekedése között” – hívta fel a figyelmet Bob Dudley, a BP vezérigazgatója. Dudley hangsúlyozta: a világ „nem fenntartható” pályán jár.

A BP olajtársaság által évente kiadott Statistical Review of World Energy című tanulmány irányadónak számít az energiaiparban, ugyanis a tanulmány elkészítéséhez rendkívül sokféle releváns adatot gyűjtenek össze, köztük például az országok olajtartalékának nagyságát, a megújuló energia előállításának alakulását, az energiafogyasztás nagyságát.

Az idei jelentés szerint a világ energiaszükséglete 2,9 százalékkal nőtt 2018-ban. A növekedést részben kielégítette az amerikai palaolaj- és gázkitermelés felfutása, amelyet a világ leggyorsabban növekvő olaj- és gázkitermeléseként tartanak számon.

Hirdetés
Hirdetés

Eközben a világ országainak kormányai egyre nagyobb nyomást tapasztalnak azért, hogy időpontot jelöljenek ki arra, mikorra képesek nullára csökkenteni az üvegházhatású gázok nettó kibocsátását. Erre a legtöbb európai ország a 2050-et tűzte ki célul, míg az amerikai kongresszus progresszív szárnya a 2030-as céldátumot emlegeti, ugyanakkor elemzők szerint ez elérhetetlen és megengedhetetlenül költséges lenne.

A BP jelentése kiemeli: habár a megújuló energiaforrások használata 2018-ban 14,5 százalékkal növekedett, a megújuló energiaforrások mindössze harmadát teszik ki a villamosáram-termelés teljes tavalyi növekedésének.

Ez azt jelenti, hogy a „zöld energiára” való összpontosítással nem lehet elérni a nettó nulla károsanyag-kibocsátás célkitűzését, a kormányoknak ehelyett többet kell tenniük annak érdekében, hogy megszüntessék a szennyező szén és olaj felhasználását – hangsúlyozta Dudley. „Ez a verseny nem a megújuló energiaforrásokért folyik, hanem a szén-dioxid-kibocsátás több fronton való csökkentéséért” – tette hozzá a BP vezérigazgatója.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük