Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Négy méhet szedtek ki egy tajvani nő szeméből

Négy méhet szedtek ki egy tajvani nő szeméből Tech-Tudomány

Négy apró karcsúméhet szedett ki egy tajvani nő szeméből egy orvos – a szigeten először találkoztak ilyen esettel, jelentette a BBC. A Ho néven említett 28 éves nő rokonai sírjai körül gyomlált, amikor a rovarok a szemébe kerültek. Amikor a szél az arcába fújt valamit, azt hitte, csak por volt, ám órákkal később a szeme feldagadt és fájt, ezért kórházba ment.

„Nem tudta teljesen lecsukni a szemét. Amikor mikroszkóppal megvizsgáltam, valami feketét láttam, ami úgy nézett ki, mint egy rovar lába. Megragadtam és nagyon lassan kiemeltem a méhet. Aztán megláttam még egyet, majd még egyet, végül négy rovart vettem ki. Sértetlenek voltak, éltek” – mondta el Hung Cse-ting szemészorvos, aki az apró, kb. 4 milliméteres rovarokat eltávolította. „Ezek a méhek nem szoktak emberre támadni, bár szeretik inni az izzadságot és a könnyet” – tette hozzá.

Hirdetés
Hirdetés

Hónak az orvos szerint szerencséje volt, hogy nem dörzsölte meg a szemét, amíg a méhek bent voltak. „Kontaktlencsét viselt és nem akarta elszakítani, ezért nem nyúlt a szeméhez. Ha megdörzsölte volna, lehet, hogy a méhek a szemébe engedték volna a mérgüket, akkor meg is vakulhatott volna” – magyarázta Hung Cse-ting. A nő hazamehetett a kórházból, nem szenvedett maradandó sérülést.

A méhek is életben maradtak, egy másik intézményben vizsgálják őket. A Kansasi Rovartani Társaság tanulmánya szerint a karcsúméheket (Halictidae) vonzza az izzadság, de a könnyet is megisszák magas fehérjetartalma miatt.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük