Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jelentősen csökkenti a koronavírus-betegek halálozási kockázatat egy már létező gyógyszer

Jelentősen csökkenti a koronavírus-betegek halálozási kockázatat egy már létező gyógyszer Tech-Tudomány

Jelentősen csökkenti a súlyos állapotban lévő koronavírus-betegek halálozási kockázatát egy olcsó szteroidalapú gyógyszer, amely már évtizedek óta létezik – közölte kedden a nagy-britanniai klinikai tesztelést irányító szakértő.

Hirdetés
Hirdetés

Peter Horby professzor, aki az Oxfordi Egyetemen az újonnan felbukkanó ragályos betegségek kutatásával foglalkozik, Boris Johnson brit miniszterelnökkel közös kedd esti Downing Street-i sajtótájékoztatóján elmondta: a Nagy-Britanniában Dexamethasone néven bejegyzett, alacsony szteroidtartalmú szer – amely már több mint hatvan éve létezik – a klinikai próbák tanúsága szerint a lélegeztetésre szoruló koronavírus-betegek körében 35 százalékkal, az oxigénkezelésben részesülő, de lélegeztetőgépes kezelést nem igénylő páciensek esetében 20 százalékkal csökkenti a halálozás kockázatát.

Horby professzor elmondta, hogy ez a világ eddigi legnagyobb ilyen jellegű országos klinikai próbáján derült ki.

A múlt hétfőn véget ért, három hónapig tartó tesztben 175 brit kórház és 11 500 beteg vett részt. A tesztelési időszakban hat gyógyszert próbáltak, a Dexamethasone tesztjébe hatezer beteget vontak be.

Boris Johnson a kedd esti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a Dexamethasone gyógyszerrel elért eredmény „valós ok az ünneplésre”. Hozzátette: figyelemreméltó brit tudományos vívmányról van szó, és a kormány már intézkedett annak biztosítására, hogy a szerből elégséges mennyiség legyen hozzáférhető akár a Covid-19-járvány újabb hulláma esetén is.

Chris Whitty angliai tisztifőorvos, a brit kormány egészségügyi főtanácsadója kedd esti Twitter-bejegyzésében a koronavírus-járvány kezdete óta elért eddigi legfontosabb teszteredménynek nevezte a Dexamethasone klinikai próbája során kimutatott életmentési arányt.

Whitty professzor is hangsúlyozta, hogy a széles körben hozzáférhető, biztonságos és jól ismert gyógyszer jelentős mértékben csökkenti a halálozási arányt a lélegeztetésre szoruló koronavírus-betegek körében. A kedd esti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a nagy-britanniai kórházakban kezelt koronavírus-betegek közül 385 szorul lélegeztetésre.

Egy hete 513, április 1-jén, a nagy-britanniai koronavírus-járvány tetőzésének időszakában 3301 beteget kellett géppel lélegeztetni. A kedd délelőtt zárult 24 órában 1279 új koronavírus-fertőzést szűrtek ki. Május első hetében még meghaladta az ötezret az újonnan kiszűrt fertőzések számának napi átlaga.

A keddi tájékoztatón elhangzott az is, hogy az előző este zárult 24 órában országszerte 233 koronavírus-beteg halálát regisztrálták a hatóságok.

A halálesetek napi száma április 14-én tetőzött: aznap 943-an haltak meg Covid-19 betegségben, és a halálozások, valamint az újonnan kiszűrt fertőzések napi számát jelző görbe azóta folyamatosan lefelé tart.

A keddi friss adatsor szerint Nagy-Britanniában eddig 41 939 olyan haláleset történt, amelyet szűrővizsgálattal bizonyított módon koronavírus-fertőzés okozott.

A WHO szerint tudományos áttörés történt

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) „tudományos áttörésként” értékelte kedden a dexamethasone nevű gyógyszerről szóló brit bejelentést, több amerikai orvos azonban szkeptikus a bejelentéssel kapcsolatban.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója közleményben üdvözölte a jó hírt és mindazokat Nagy-Britanniában, akik hozzájárultak ehhez a „tudományos áttöréshez”.

Kathryn Hibbert, az amerikai Harvard Egyetem massachusettsi általános kórháza intenzív osztályának igazgatója azonban így nyilatkozott: „Megégettük már magunkat, és nemcsak a koronavírus világjárvány alatt, hanem előtte is azzal, hogy érdekes eredményekről számoltak be nekünk, de amikor részletesen megnézhettük az adatokat, az már nem volt olyan meggyőző.” A részletekből jobban tudnak majd ítélni, kiderül, hogy mely betegen mekkora dózisban segített leginkább a gyógyszer. Reménykedő, de egyelőre ő nem változtat eddigi gyakorlatán – tette hozzá.

Thomas McGinn, New York legnagyobb egészségügyi ellátórendszerének, a Northwell Health-nek a főorvos-helyettese azt mondta a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva: a szteroidok képesek lerontani az immunrendszert, ezért az orvosoknak óvatosan kell dönteniük alkalmazásukról minden egyes beteg esetében. Ő is várja a részleteket, más orvosok véleményét, és azt, hogy a kísérletet valamelyik komoly orvosi lapban publikálják.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük