Meghosszabbítanák 2022-2023-as iskolai tanévet
A következő tanév rendjéhez nem nyúlna, viszont a 2022-2023-as iskolai évet meghosszabbítaná a tanügyminiszter. Sorin Cîmpeanu erről tegnap este beszélt a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A következő tanév rendjéhez nem nyúlna, viszont a 2022-2023-as iskolai évet meghosszabbítaná a tanügyminiszter. Sorin Cîmpeanu erről tegnap este beszélt a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva.
Meglepően jók a nyolcadikosok idei próba-képességvizsgáján, illetve az idei próbaérettségin elért eredmények - vélekedett Sorin Câmpeanu oktatási miniszter.
A próbaérettségin részt vett végzős diákok 40,71 százaléka ért el legalább 6-os átlagot - közölte szerdán a tanügyminisztérium.
Friss adatokat közölt a Kovászna megyei tanfelügyelőség az oktatási intézményekben jegyzett koronavírusos esetekkel, illetve a tanerő beoltottságával kapcsolatosan.
Hétfőn kezdődik a nyolcadik osztályosok próbafelmérője a román nyelv és irodalom vizsgával.
Az utóbbi napok egyik fő témája a tavaszi vakáció meghosszabbítása körüli hajcihő, miközben eddig is számtalan esetben kifogásolták a következetlen és logikátlan kormányzati intézkedés...
Azokon a településeken, amelyek az országszerte megszervezett próbafelmérések idején a járvány miatt vesztegzár alatt lesznek, egy későbbi időpontban fognak vizsgázni a diákok, de mind...
Felfüggesztik a félévi dolgozatokat a 2020-2021-es tanévben - írta szerda este Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter a közösségi oldalra.
A második félév kezdete óta összesen 84 pedagógus és diák fertőződött meg koronavírussal Kovászna megyében - derül ki a megyei tanfelügyelőség által kedden közzétett adatokból. Jelenle...
Jövő héten a Kovászna megyei oktatási intézmények közel 75 százaléka zöld forgatókönyv szerint folytathatja tevékenységét. Ez javulást jelent az előző héthez képest.
Kovászna megye több mint 45 óvodai csoportjában és iskolai osztályában függesztették fel a szemtől szembeni tevékenységet, és tértek át online oktatásra ezen a héten, miután több gyere...
A tanárok fele megkapta a koronavírus elleni védőoltást - közölte hétfő késő este a Digi24 televízió műsorában az oktatási miniszter.
Több körben talán sikerül a tanügyminisztériumnak is szabályoznia, pontosan hogyan is kell eljárni akkor, ha egy településen a vörös forgatókönyv szerint szerveződik az élet, a taninté...
Mintegy 950 Kovászna megyei diák tett le kérést arra vonatkozóan, hogy részt vehessen az online oktatás során elmaradt tananyag bepótlását célzó felzárkóztató órákon - közölte a megyei...
Egyre hosszabbodik azon osztályok listája, amelyek egy-egy diák vagy pedagógus koronavírus-fertőzés általi érintettsége miatt online oktatásra, azaz a vörös forgatókönyv alkalmazására ...
Országszerte 494 osztályban/csoportban függesztették fel a tanítást a koronavírus-járvány miatt - közölte hétfői közleményében az oktatási minisztérium.
A megyei tanfelügyelőség adatai szerint ezen a héten 255 oktatási intézmény zöld, 48 pedig sárga forgatókönyv szerint fog működni Háromszéken. A sárga zónához keddtől a kovásznai iskol...
A jelenlegi sportoktatási rendszer hiányos, és az elkövetkező időszakban nagy változások lesznek - jelentette ki vasárnap a Maros megyei Marosszentgyörgyön Novák Eduárd ifjúsági és sportminiszter.
Jónak minősítette az iskolák helyzetét csütörtöki sajtóértekezletén Klaus Iohannis, de hozzátette: nagyon fontos, hogy továbbra is betartsuk a korlátozó intézkedéseket.
A miniszter azt követően tette közzé felhívását, hogy a fővárosban több tanulóról is kiderült alig néhány nappal az osztálytermi oktatás újbóli megkezdése után, hogy koronavírussal fertőzött.
Gál Károly háromszéki képviselő veszi át az RMDSZ-ből kizárt Apjok Norbert helyét az alsóház oktatási szakbizottságában – döntöttek az RMDSZ frakciói hétfői együttes ülésükön.
A teljes romániai oktatási rendszer minőségét a lakosság egyharmada tartja kielégítőnek, az egyetemi oktatást azonban 59%-uk jónak tartja - derül ki egy felmérésből, amelyet a Fenntart...
Országszerte 10.198 oktatási intézmény kezdte hétfőn a második félévet a zöld, 6583 a sárga és 1051 a piros forgatókönyv szerint - tájékoztatott az oktatási minisztérium.
A következő tanévtől az első félév a téli ünnepekig tart - mondta el Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter, Vlad Voiculescu egészségügyi miniszterrel közösen tartott pénteki sajtóértekezletén.
A pénteki adatok szerint országos szinten 149 település esik a piros, 903 pedig a sárga forgatókönyv hatálya alá az oktatás szempontjából, jelentette be Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.
Az unió helyreállítási alapjából biztosított összegek felhasználásának a magyar példáját ajánlja az illetékes román miniszter figyelmébe Daniel David, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (B...
Az iskolák megnyitásáról szóló döntést nem megyei, hanem a települések szintjén hozzák meg - hangsúlyozta az Antena 3 televízió műsorában az oktatási miniszter.
Azok a tanulók, akik orvosi papírokkal bizonyítják, hogy ellenjavallt, hogy fizikailag jelen legyenek az iskolában, online tanulnak, és ugyancsak online oktatásban vesznek részt azok, ...
Az országos vizsgák anyagát a valósághoz kell igazítani - jelentette ki hétfőn a tanügyminiszter.
A VeDemJust Szövetség levélben kéri az oktatásügyi minisztériumtól, hogy a líceumokban és szakiskolákban tegyék kötelező tantárggyá a jogot
Még mielőtt az országos költségvetés megszületne, fontos lenne figyelembe venni a 165 ezer tagot képviselő Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) igényeit is, vélik az eml...
Fertőtlenítőszerek és maszkok iskoláknak való kiosztásával készül a tanfelügyelőség a második félévi jelenléti oktatásra, noha ez is csak egy lehetőség a sok közül, de biztosan a legjo...
A második félév kezdetétől négytől nyolc hétig is meghosszabbíthatják a tanulók első félévi tanulmányi eredményeinek lezárási időszakát - derült ki az oktatási miniszter és a tanfelügy...
A tanügyminiszter szerint előfordulhat, hogy a második félévben szombatonként is lesznek tanórák, mert az elmaradt tananyagot másként nem lehet bepótolni - írja a Mediafax.
Hétfőn kezdődik az iskola, a téli vakációt követően a diákok továbbra is online folytatják az első félévet.
A héten megbeszéléseket folytat a tanulók, egyetemisták, szülők és pedagógusok képviselőivel az iskolák újranyitásának lehetőségéről, illetve az egészségügyi válság miatt az oktatási r...
Az iskolák újranyitására vonatkozó döntés decentralizálását kéri a Tanulók Országos Tanácsa (CNE) a tanügy-minisztériumtól.
Az oktatási minisztérium az egészségügyi tárcával közösen dönti majd el, hogy mikor nyithatnak ki ismét az iskolák - nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.
A szerdai szakbizottsági meghallgatás során többek között arról is kérdezték Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter-jelöltet, hogy mikor nyithatnak ki újra az iskolák és óvodák.
A járványhelyzet alakulásának függvényében és az Országos Vészhelyzeti Bizottság határozatainak figyelembevételével fognak dönteni a hatóságok arról, hogy miként folytatódnak majd a te...
Az RMDSZ azt kéri a kormánytól, hogy minden iskolában és óvodában, ahol a járványügyi helyzet ezt lehetővé teszi, kezdjék újra az oktatást 9. osztályig.
Az óvodák és iskolák fokozatos megnyitásának lehetőségét elemzik a hatóságok - nyilatkozták az Edupedu.ro oktatási portálnak kormányzati források. A tervek szerint kezdetben az óvodákr...
Kovászna megye hét településén zajlik a Berde Mózsa kör Oktatás – Ismeret – Kultúra című projektje, melynek célkitűzése a szellemi és kulturális örökség ápolása, oktatása és népszerűsí...
Ebben az iskolai évben eltekinthetnek a félévi dolgozatok megírásától, a tanügyminisztérium jelenleg több forgatókönyvön dolgozik, annak érdekében, hogy azonos szabályok legyenek érvén...
A sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul Kollégium egy újabb végzős osztályában (XII. C) térnek át október 23-ig a hibrid oktatásról a piros forgatókönyv szerinti online tanításra, miután eg...
Nem az iskola, hanem a szülői hatás játssza a döntő szerepet a gyerek sikeres általános iskolai matematikatanulásában - állapította meg a Sussexi Egyetem friss kutatása.
"Rendkívül fontos", hogy az iskolák elkezdjék a felkészülést az online tanításra való teljes átállásra, tekintve, hogy ez a forgatókönyv egyre elkerülhetetlenebbé válik a koronavírusos...
A tanításnak és tanulásnak minden körülmények között folytatódnia kell - jelentette ki hétfőn Monica Anisie oktatási miniszter, azt tanácsolva a pedagógusoknak, hogy a gyerekek oktatás...
A csernátoni általános iskolában és óvodában hétfőtől áttérnek a hibrid oktatásra, mert a településen az ezer lakosra eső fertőzésszám a sárga forgatókönyvet lépteti életbe. Ugyanígy...
Megközelítőleg 2.800.000 tanuló és óvodás kezdi el hétfőn az új iskolai évet a koronavírus-világjárvány közepette; emiatt egyesek online fognak tanulni, mások hibrid rendszerben, vagy ...