Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Zsóri Dániel nyerte a Puskás Ferenc-díjat

Zsóri Dániel nyerte a Puskás Ferenc-díjat Sport

Első magyarként Zsóri Dániel nyerte az év legszebb góljáért járó, idén tizenegyedszer átadott Puskás Ferenc-díjat, amelyet hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) milánói gáláján vehetett át.

Hirdetés
Hirdetés

 A Puskás-díj a gála első elismeréseként került terítékre, a végső döntést meghozó zsűrit – korábban a szurkolók szavazata döntött – öt-öt legendás férfi és női futballista alkotta: a férfiak között két korábbi aranylabdás, a brazil Ronaldo, valamint az angol Michael Owen szerepelt, valamint ott volt minden idők legeredményesebb vb-góllövője, a német Miroslav Klose, az olasz tankcsatár Christian Vieri, valamint a korábban bombagóljairól is ismert védekező középpályása, az elefántcsontparti Yaya Touré. A nőket a norvég Ann Kristin Aarones, az amerikai Brandi Chastain, a kínai Han Tüan, a skót Julie Fleeting és az olasz Patrizia Panico képviselte.

Zsóri mellett Lionel Messi és Juan Fernando Quintero volt jelölt, előbbi egy csodálatos emeléssel, utóbbi pedig bomba szabadrúgással került a legjobb három közé a tíz jelölt közül.

A díjat Michael Essien, a Chelsea és a Real Madrid korábbi középpályása adta át, miközben a kamera az arcára fagyott mosollyal ülő, ötödik jelölése után is „hoppon” maradt Messit mutatta.

„Óriási megtiszteltetés, hogy a legnagyobb magyar játékosról elnevezett díjat első magyarként nyerhettem el. Köszönöm a családomnak, a hozzám közel álló embereknek, a klubjaimnak. Ugyanakkor az utamnak még nagyon az elején járok” – mondta a színpadon Zsóri.

Zsóri Dániel február 16-án a Debrecen színeiben a későbbi bajnok Ferencváros elleni hazai NB I-es találkozón a 81. percben csereként állt be élete első felnőtt élvonalbeli mérkőzésére, majd a 93. percben, 15 méterről ballal a kapu jobb alsó sarkába ollózott, megszerezve csapatának a győzelmet.

 „Elképesztő érzéseket hozott ki ez belőlem, még most sem tudom felfogni, hogy ebben az évben én szereztem a világ legszebb gólját. Azt gondolom, ha végig engem vett volna a kamera, akkor az ingemen keresztül látszódott volna a szívverésem, nagyon izgultam” – nyilatkozta a MOL Fehérvár FC 18 esztendős labdarúgója.

A történelmi magyar siker birtokosa elmondta, még szerencse, hogy a gála előtt többször is gyakorolta a szövegét, ugyanis azt követően, hogy bemondták a nevét és fellépett a színpadra, hirtelen szinte „minden eltűnt”.

„Óriási megtiszteltetés számomra, hogy a legnagyobb magyarról elnevezett díjat első magyarként tudtam elnyerni, de holnapra ezt le is zárom magamban és a munkára koncentrálok” – jegyezte meg Zsóri Dániel, akinek olyan sztárok gratuláltak, mint Sergio Ramos, Marcelo, Clarence Seedorf, vagy az év edzőjének választott Jürgen Klopp.

Zsóri Dániel megjegyezte, a díj a családi házba, az Arad megyei Simonyifalvára kerül majd.

További karrierjéről szólva a friss Puskás-díjas elmondta, nagyon jól érzi magát a klubváltás után Székesfehérváron, ahol a társak befogadták és a vezetőedző is számít rá, azonban jelenleg sérüléssel bajlódik, de azon lesz, hogy minél hamarabb felépüljön és gólokkal segítse az NB I listavezetőjét.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. szeptember 24., 21:58
    ÉRTÉKELÉS: 4

    A Gsp azt írja ,hogy „un romān a cāştigat…’ milyen jó románnak lenni,ugye Daniel Jori?Már téged is elloptak mint Naghit,Selimeşit,Dembrovschit,Bolonit/Ladislau,talán Vasile néha/. és még sorolhatnám…

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 25., 7:43
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Nos, soroljuk: Janics Natasa, Radulovics Bojana, Hajós Alfréd, Keleti Ágnes, Kárpáti Rudolf, Pérez Carlos, a Liu fivérek, Miriuta, ők magyarok és ez így rendben van.. És persze a Purczeldből Puskássá vált nagy Öcsi. (Készülődik Amorim Eduarda magyar kézis).

    • User
      Dátum: 2019. szeptember 25., 13:24
      ÉRTÉKELÉS: 0

      A helyzet az tudós uram,hogy véget akarnak vetni a nemzet fogalomnak…vagyis csak állampolgárság van az igazolványokban,útlevelekben/citizen,citoyen,burgnemtudom mi németül stb./ DE !Amikor egy Zsóri Dánielről van.szó ,hogy maradjunk a témánál az román,de egy Ambrus Attila ,aki a maga nemében híres volt az már echte magyar!Na ezt magyrázza meg nekünk,meg azt is,hogy amikor a romákkal alkalmazzák a román megnevezést tiltakoznak ,hogy nem-nem románok ,hanem rromi.Nem nevezné meg ezt az eljárást,módszert? És soha nem hallotta ,hogy a megnevezett sportolók közül utaltak nemzetiségükre is,mert azért mindenki tudja,hogy egy Bojana Radulovics ,Miriuța nem magyar nevek ,ahogy a Cheşeru,Cherecheş és horribile dictu Marius Lăcătuş sem1 db r -es román ,románok.

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 26., 13:35
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Azt akarják ránk erőszakolni, hogy ahol élünk, alszunk – eszünk, dolgozunk és szórakozunk, az ott együttlakókkal közösen egy nép vagyunk. Ez a nép ma talán magasabbrendű a nemzet kizárólagos fogalmánál. Nos, uraim, én nem szívesen hallgatom az ilyen meggyőzéseket, s az európarlag dokumentumainak a kijelentéseivel sem értek egyet.