Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

WTA-ranglista: elvesztette az első helyet Halep, Oszaka az első japán listavezető

WTA-ranglista: elvesztette az első helyet Halep, Oszaka az első japán listavezető Sport

A várakozásoknak megfelelően az Australian Open friss bajnoka, Oszaka Naomi vezeti hétfőtől a női teniszezők világranglistáját. A rangsor 1975-ös bevezetése óta ő az első japán világelső – a nőket és férfiakat is beleértve -, a női világranglistának pedig a 26. éllovasa.

A tavalyi US Open megnyerése után immár kétszeres Grand Slam-győztes Oszaka 2010 óta a legfiatalabb világelső, 21 évesen és 104 naposan került az első helyre.

Az év első GS-tornája alaposan átrendezte az élcsoportot, a negyedik helyről az elsőre ugró Oszaka mellett nagyot javított a másik döntős, a cseh Petra Kvitova is, aki a két héttel ezelőtti hatodik helyről most már a második, a korábbi világranglista-vezető román Simon Halep pedig – aki 65 hétig állt az élen – visszacsúszott harmadiknak. A melbourne-i viadal egyik legnagyobb vesztese a címvédőként indult dán Caroline Wozniacki volt, aki idén már a harmadik fordulóban búcsúzott, ezzel visszaesett a kilencedik helyre.

Hirdetés
Hirdetés

Babos Tímea a legjobb 64 között esett ki, és egy helyet javítva jelenleg a 65., párosban pedig – melbourne-i döntős partnerével, a francia Kristina Mladenoviccsal holtversenyben – a harmadik.

Női tenisz-világranglista (a WTA honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés):
    —————————————————————
 1. ( 4.) Oszaka Naomi (japán)          7030 pont
 2. ( 6.) Petra Kvitova (cseh)          6290
 3. ( 1.) Simona Halep (román)          5582
 4. ( 5.) Sloane Stephens (amerikai)    5307
 5. ( 8.) Karolina Pliskova (cseh)      5100
 6. ( 2.) Angelique Kerber (német)      4965
 7. ( 7.) Elina Szvitolina (ukrán)      4940
 8. ( 9.) Kiki Bertens (holland)        4430
 9. ( 3.) Caroline Wozniacki (dán)      3566
10. (11.) Arina Szabalenka (fehérorosz) 3485
11. (16.) Serena Williams (amerikai)    3406
12. (10.) Darja Kaszatkina (orosz)      3355
13. (12.) Anastasija Sevastova (lett)   3330
14. (15.) Ashleigh Barty (ausztrál)     3285
15. (18.) Garbine Muguruza (spanyol)    3035

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük