Világbajnokságot rendezne Románia

Világbajnokságot rendezne Románia Sport

Négy balkáni ország, Szerbia, Bulgária, Románia és Görögország fontolgatja, hogy közös pályázatot nyújt be a 2030-as labdarúgó-világbajnokság, vagy a 2028-as Európa-bajnokság rendezési jogának elnyerésére.

Az országok vezetőinek hétvégi megbeszélése után Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök a bulgáriai Várnában azt nyilatkozta, Aleksandar Vucic szerb elnök vetette fel az ötletet: vizsgálják meg egy esetleges közös rendezés lehetőségét.

Kifejtette, decemberben újabb megbeszélésen vesznek majd részt, és várhatóan az után döntik el, hivatalosan is bejelentkeznek-e a rendezésre. „Úgy gondolom, érdemes megvitatni a javaslatot” – mondta Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök, Aleksandar Vucic pedig azt mondta, kvartettjüket a 2028-as Európa-bajnokság megrendezése is érdekelné.

A 12 év múlva esedékes vb-ért még nem nyitották meg a pályázati szakaszt, de a nemzetközi szövetség (FIFA) várhatóan kiemelten kezeli majd a tornát, akkor lesz ugyanis az első, uruguayi világbajnokság 100 éves évfordulója. Ennek kapcsán a dél-amerikai ország képviselői már jelezték, Argentínával és Paraguayjal közösen szívesen vendégül látnák ismét a legjobb válogatottakat.

A hírek szerint a 2026-os rendezésről lemaradó Marokkó is pályázna – akár Algériával és Tunéziával közösen is -, és szó van egy esetleges brit kandidálásról is, Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország együttműködésével.

A soron következő világbajnokságot Katarban rendezik, míg a 2026-os, már 48 csapatos tornának az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó közösen ad majd otthont.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.