Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Veszélyben a nyári Eb

Veszélyben a nyári Eb Sport

Az Európai Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján jelentette be, hogy március 17-én egyeztetést tart a tagországok szövetségeinek vezetőivel, a FIFPro, az EL és a WHO bevonásával, hogy közös határozatot hozzanak az vírus terjedése elleni egységes fellépésről.

Hirdetés
Hirdetés

A közlemény hozzáteszi: valamennyi országos és nemzetközi versenyre, így a részben bukaresti és budapesti rendezésű Európa-bajnokságra is kiterjed az egyeztetés, amelyet jelen helyzetben videokonferenciaként tartanak majd meg.

Jelenleg Európában eltérően kezelik a koronavírus miatt kialakult helyzetet, a bajnokságok egy része a tervek szerint zárt kapuk mögött, de folytatódik, máshol már fel is függesztették a küzdelmeket. Szintén kérdésessé vált, mi lesz az Európa-bajnoki selejtezőkkel, illetve magával a nyári tornával.

A kommüniké alapján az UEFA is keresi a megfelelő válaszokat, de ennek előfeltétele az egységes fellépés. A francia L’Équipe beszámolója szerint a videokonferencián az Eb elhalasztását fogják bejelenteni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük