Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vereség a véghajrában

Vereség a véghajrában Sport

Kiélezett összecsapást vívott szerdán a Sepsi–SIC a francia ESBVA Lille Métropole ellen, a női kosárlabda Európa-kupa csoportkörének 2. fordulójában, amelynek végén a vendégek örülhettek. Következik pénteken az eddig százszázalékos spanyol Cadi La Seu elleni párbaj, amely a továbbjutásról dönt.

A Pasic, Gardner, Gödri-Părău, Mandache és Tobin kezdőötössel pályára lépő Sepsi–SIC kezdte kosárral a mérkőzést – Andra Mandache talált gyűrűbe –, majd gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy jóval nehezebb összecsapásra számíthatnak, mint előző nap a belga Namurral szemben. Jovana Pasic hárompontosa jókor jött (5–4), csakúgy, mint Mandache távolija, amellyel 8-nál kiegyenlített. A francia ellenfél ezt követően egy 7–0-s futással meglépett (8–15), a zöld-fehérek azonban nem adták fel, Gardner, Tobin és Pasic pontjaival 17–19-re felzárkóztak a negyed hajrájára. Az első szünetre meg is fordította az állást a Mikes-csapat, ehhez kellett Orbán Nicolett duplája és Gardner büntetői. Ezután remek védekezéssel állították meg a vendégeket a mieink, így a dudaszó 21–20-nál szólalt meg.

Hirdetés
Hirdetés

Több hiba tarkította a játékot mindkét oldalon a második negyed elején, a pár perces kosárcsendet Johanne Gomis triplája törte meg, amire Berkani rátett még egy duplát. Ilyen körülmények között a lehető legjobbkor jött Kelemen Kincső távolija (24–25). A negyed derekán, 25–32-es állásnál időt kért Zoran Mikes, és mint utóbb kiderült, nagyon jól tette, mert felrázta csapatát, amely ismét fordított. Előbb Kelemen volt ismét eredményes távolról, majd Ruzickova értékesítette büntetőit, illetve Gardner süllyesztett el egy kosarat, így egál közeli eredménnyel fordultak az etap hajrájára a csapatok (32–34). A jól büntetőző Rebekah Gardner 34-nél kiegyenlített, majd Ruzickova megfordította az állást a nagyszünetre: 36–34.

A szentgyörgyiek jöttek ki harcosabban a második félidőre, Pasic 3 és Gardner 5 pontjával 44–36-ra elléptek, és úgy tűnt, nem lehet baj. Ezután viszont hibát hibára halmozott a kisebb hullámvölgybe kerülő háromszéki együttes, eladott labdák, pontatlan passzok jellemezték a játékukat, és percekig képtelenek voltak pontot dobni. Nem így a vendégek, akik lefaragták hátrányukat, 44-nél pedig kiegyenlítettek, Zoran Mikes ismét időt kért. Ygureavide triplájára Pasic triplával válaszolt, majd Pavloupoulou is betalált távolról és ismét vezetett a SIC (50–47). A negyed végére azonban kiegyenlített a Lille, így 50–50-es állásról fordultak a záró szakaszra.

Bőven maradt az izgalom a végére is, a gyenge idegzetűeknek nem ajánlott utolsó negyedben felváltva estek a kosarak, mígnem a franciák Ygureavide és Berkani hárompontosaival 66–71-re megléptek. Mikes időkéréssel próbálkozott, mindhiába, a küzdelmesre sikerült hajrát a vendégek bírták jobban idegekkel, a hátralevő időben a mieink nem tudták maguk javára fordítani az állást, 70–73 arányban kikaptak.

Női kosárlabda Európa-kupa, G csoport, 2. forduló: Sepsi–SIC – ESBVA Lille Métropole 70–73 (21–20, 15–14, 14–16, 20–23). A Sepsi–SIC pontszerzői: Pasic 12/12, Gardner 21, Gödri-Părău 2, Mandache 7/3, Tobin 2. Cserék: Pavlopoulou 6/6, Kelemen 6/6, Orbán 2, Ruzickova 9, Ghizila 3.

A csoport másik meccsén: Cadi La Seu – Basket Namur 51–45.

A pénteki program: 16 órától ESBVA Lille Métropole–Basket Namur Capitale, 19 órától Sepsi-SIC–Cadi La Seu.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. január 21., 8:06
    ÉRTÉKELÉS: -2

    A nagy csapat ennyit tudott, itt kell szerepelni nem a roman bajnoksagba ahol a mezorol ossze szedtek ot galaci leanyzot es eljonnek kosarazni a mi ot legiosainkal akik tobb szaszezer lejbe kerulnek nekunk.

  • User
    Dátum: 2021. január 21., 8:10
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Ha nem szabad nezo menjen a sportcsarnokba akkor ki tapsolja a kedves szentgyorgyi pontokat? Ha azoknak akik beengedik nincs annyi eszuk akkor azoknak akik tapsolnak kellene legyen annyi hogy ne hallja az egesz vilag hogy ott vannak. Sok nagykepu barom. Ha meghivnanak se mennek el tiszteletbol mas irant, de ebben az orszagban mar minden kihalt.