Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Véget ért az európai kupakaland az OSK-nak

Véget ért az európai kupakaland az OSK-nak Sport

A hazai pályán elszenvedett kétgólos vereséghez hasonlóan idegenben is 3–1-re kapott ki a Djurgardentől a Sepsi OSK, így kiesett a labdarúgó Európa Konferencia Liga-selejtezőjéből. A búcsú ellenére nincs szégyenkeznivalója a szentgyörgyi alakulatnak, amely egy körrel felülmúlta tavalyi nemzetközi teljesítményét. Következik az FC Voluntari elleni bajnoki, amelynek megváltoztatták az időpontját: az eredeti tervtől eltérően nem vasárnap délben, hanem hétfőn 17 órától rendezik.

Hirdetés
Hirdetés

Cristiano Bergodi vezetőedző kívánságának megfelelően korai góllal kezdett a hat játékosát is nélkülözni kényszerülő Sepsi, a 8. percben Matei szabadrúgása nyomán a labda megcsúszott a műfüvön, és a kapufáról bepattant a hálóba (0–1). Nem sokáig tartott a szentgyörgyi gólöröm, hiszen alig négy perccel később Finndell 10 méterről kilőtte a bal alsót (1–1). Nemsokára a vezetést is átvette a lendületesebben futballozó hazai gárda, a 23. percben egy szögletet követően Asoro senkitől sem zavartatva közelről bólintott a kapuba (2–1). Itt már eldőlt a párbaj, ennek megfelelően csordogált a játék, mígnem a 71. percben ismét Asoro villant, Ninajt és Mitreát is megtréfálta, majd a nigériai születésű csatár megszerezte összesítésben negyedik gólját a Sepsi OSK elleni párharcban (3–1). A skandinávok megérdemelten nyertek és jutottak tovább 6–2-es összesítéssel. A Sepsi OSK második nekifutásra egy körrel felülmúlta tavalyi teljesítményét.

Konferencia Liga-selejtező, 3. forduló, visszavágó: Djurgardens IF–Sepsi OSK 3–1 (2–1), továbbjutott a Djurgardens 6–2-es összesítéssel.

Stockholm, Tele2 Arena, mintegy 20 ezer néző. Vezette: Sascha Stegemann (Németország). Djurgarden: Zetterström – Johansson (Löfgren, 76.), Hien, Ekdal, Bengtsson – Finndell (Danielson, 46.), Schüller (Banda, 29.), Eriksson – Asoro, Edvardsen (Wikheim, 63.), Radetinac (Doumbouya, 76.). Vezetőedző: Kim Bergstrand. Sepsi OSK: Niczuly – Ispas, Mitrea, Ninaj, Dimitrov (Ciobotariu, 88.) – Matei (Dragomir, 88.), Păun, Aganovic – Bărbuț (Achahbar, 72.), Rondón (Tudorie, 72.), Damașcan (Rodríguez, 62.). Vezetőedző: Cristiano Bergodi. Gólszerzők: Finndell (12.), Asoro (23., 71.), illetve Matei (8.). Sárga lap: Edvard­sen (1.), Danielson, (89.), illetve Păun (21.), Ninaj (79.), Mitrea (83.), Rodríguez (86.).

További eredmények: Kolozsvári CFR–Sahtior Szoligorszk (fehérorosz) 1–0, továbbjutott a CFR, 1–0-s összesítéssel; FC Petrocub Hîncești (moldovai)–MOL Fehérvár FC 1–2, tj. a Fehérvár, 1–7-es összesítéssel; FCSB–Dunaszerdahelyi DAC (szlovákiai) 1–0, tj. az FCSB, 2–0-s összesítéssel; Universitatea Craiova–FK Zorja Luhanszk (ukrán) 3–0, tj. Craiova, 3–1-es összesítéssel, Kisvárda–Molde (norvég) 2–1, tj. a Molde, 4–2-es összesítéssel.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük