Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vb előtti főpróba

Vb előtti főpróba Sport

Szombaton zajlott a Tărâmul Dansului nemzetközi táncverseny Botoşani-ban, ahol a sepsiszentgyörgyi Gyermekek Palotája és a Love to Dance közös csapata, a június 26–27-ai barcelonai világbajnokságra készülő Dancing Dolls is fellépett. A vb előtti főpróba remekül sikerült, Molnár Enikő oktató csapata két első helyet is bezsebelt.

A Dancing Dolls versenycsapat két kategóriában diadalmaskodott gyerekkorosztályban. A Commercial-kategóriában hét ellenfelet, az Urbán-kategóriában pedig hatot utasítottak maguk mögé a táncos lányok, ez utóbbiban pedig szereztek még egy trófeát a kategórián belüli legjobb produkcióért.

– Nagyon büszke vagyok, mert a fejlődés az eredményben tükröződik. Tavaly mindkét kategóriában másodikak lettünk, és trófeát sem kaptunk. Csapatunk eddig minden versenyen helytállt, de az igazi megmérettetés Barcelonában vár ránk, ahol 24, különböző országból érkező riválisunk lesz, és a 9–13 éves korosztály alsó fokán vagyunk, a lányok tízévesek. Ezért nem indulunk nagy reményekkel, de készen állunk a megpróbáltatásra, és büszkék vagyunk, hogy ott lehetünk – nyilatkozta Molnár Enikő oktató.

Dancing Dolls: Bartha Csilla, Coman Emília, Cojocaru-Vlad Lorena, Gombos Andrea, Imreh Izabella, Imreh Zselyke, Koós Adrienn, Sylvester Henrietta, Urdă Mălina.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. június 11., 6:04
    ÉRTÉKELÉS: -2

    A kérdés, hogy vajon kit fognak képviselni Barcelonában a városunkat-székelyföldet-romániát?
    Jó volna ezen egy kicsit ellgondolkodni kedves elöljárok, mivel ez egy remek lehetöség lenne promoválni városunkat, Székelyföldet!!
    Még lehetne tenni valamit… vagy nem és akkor végleg bebizonyosodik, hogy milyen érdek és képmutató az egész RMDSZ!!!

    • User
      Dátum: 2018. június 11., 10:17
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Mivel országokról beszélünk így Romániát kell képviseljük mert hivatalosan Romániai csapat vagyunk!De a székely zászló is nálunk lesz !