Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újra Fejér Béla a kapuban!

Újra Fejér Béla a kapuban! Sport

Nincs megállás az élvonalbeli pontvadászatban, a keddi Viitorul elleni 3–3-as döntetlenben végződő kiszállás után szusszanásnyi ideje is alig marad a koronavírus által megtizedelt Sepsi OSK-nak, a piros-fehér mezesek szombaton újra bajnokit játszanak, mégpedig az FC Voluntari ellenében.

Hirdetés
Hirdetés

A bajba került háromszéki gárdát a Nyíregyháza segítette ki. A célkitűzés nem lehet más, mint a győzelem hazai környezetben. A nyolc győzelemmel, ugyanannyi döntetlennel és három vereséggel a ranglista negyedik helyén álló Sepsi OSK hátránya tíz pont az éllovas FCSB-hez képest, illetve négy ponttal marad le a harmadik Craiova mögött. A gyengélkedő oltyánok az előző, 19. fordulóban épp a szombati ellenlábas Voluntari otthonában értek el – ezúttal 1–1-es – döntetlent, zsinórban negyedik alkalommal. Az Ilfov megyeiek a tabella 13. helyét foglalják el, négy győzelem és három döntetlen mellett kilencszer kaptak ki az aktuális szezonban.

Ami a két együttes egymás elleni örökmérlegét illeti, az a délieknek kedvez, ugyanis az eddigi 11 találkozón négy döntetlen mellett öt alkalommal gyűrték le a Sepsi OSK-t, míg a szentgyörgyiek kétszer örülhettek győzelemnek. Legutóbb épp tavaly szeptemberben, amikor hátrányból fordítva tudtak nyerni 2–1-re idegenben, akkor Fülöp Loránd szerezte a győztes találatot. Nem mellesleg egy vereség és három döntetlen után az volt a piros-fehérek első idénybeli győzelme.

A megpróbáltatások sora nem ért véget a Sepsi OSK számára miután egy csapatnyi játékos megfertőződött a koronavírussal. Roland után az együttes második számú kapusa, a spanyol Jesus Fernandez esetében is kimutatták a fertőzést, a kényszerhelyzet miatt a klub visszahívta az elmúlt fél évet a magyar másodosztályú Nyíregyháza Spartacus FC-nél, kölcsönben töltő Fejér Bélát.

„Figyelembe véve, hogy a csapatunk mindkét kapusa, Niczuly Roland és Jesus Fernandez Collado esetében is koronavírus-fertőzést mutattak ki, felvettük a kapcsolatot a nyíregyházi klub képviselőivel annak érdekében, hogy Fejér Béla meghatározott időre visszatérhessen Sepsiszentgyörgyre. A kérésünk megértésre talált és a két klub közötti megegyezés értelmében a 25 éves hálóőr három mérkőzésen fogja erősíteni a csapatunkat, azt követően újfent a Nyíregyháza Spartacus együttesnél folytatja pályafutását” – közölte közleményében a klub, külön megköszönve a Nyíregyháza Spartacus FC vezetőségének a megértést!

Labdarúgó 1. liga, a 20. forduló menetrendje: ma 20 órától Universitatea Craiova – FC Argeş; szombaton 12.15-től Medgyesi Gázmetán – Academica Clinceni, 14.15-től Sepsi OSK – FC Voluntari, 20.15-től FCSB – Jászvásári Poli; vasárnap 12 órától FC Botoşani – FC Hermannstadt, 14 órától Astra Giurgiu – FC Viitorul, 20.45-től Aradi UTA – Dinamo Bukarest; hétfőn 20 órától Chindia – Kolozsvári CFR.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások