Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Új edző a KSE élén

Új edző a KSE élén Sport

A magyarországi Molnár József irányításával vág neki harmadik élvonalbeli idényének a Kézdivásárhelyi SE kosárlabdacsapata, amely a 2020–2021-es bajnoki idényben a női kosárlabda Nemzeti Liga mellett a Román-kupában is érdekelt.

Hirdetés
Hirdetés

A körmendi születésű, 49 esztendős Molnár József a szlovák élvonalbeli MBK Rieker Komárom férfi kosárlabdacsapat kispadját váltotta háromszékire, komoly nemzetközi tapasztalattal a háta mögött vette át a céhes városbeliek irányítását. Edzői pályafutása elején a magyar fővárosban dolgozott, majd 9 évig Új-Zélandon tevékenykedett, többek között utánpótlás-válogatottaknál. Magyarországra 2012-ben tért haza, és rövid ideig edzője volt a Szeged elsőosztályú férfi csapatának, aztán Norvégiába vezetett az útja, 2018-tól pedig a soproni utánpótlásban tevékenykedett. A következő évben a Zalaegerszeg TE NKK női kosárlabda-együtteséhez szerződött, ám a 2019–2020-as bajnoki idényt már Szlovákiában fejezte be.

Molnár Józsefet munkájában a KSE korábbi edzője, Farkas Alpár segíti majd, akinek irányítása alatt a legutóbbi csonka szezonban a hetedik helyen végzett a csapat, a Román-kupában pedig bejutott a legjobb négy közé. Farkas Alpárnak a felnőtt női csapat mellett a Nagy Mózes SK U16-os gárdáját is edzenie, versenyeztetnie kell, ez a feladat túl soknak bizonyult egy ember számára.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük