Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Túl a bajnokság felén

Túl a bajnokság felén Sport

Remek házigazdának bizonyult a kézdivásárhelyi Skat Kart pálya az elmúlt hétvégén, ahol a hazai Time Attack bajnokság második és harmadik fordulóját rendezték. Pénteken és szombaton is izgalmas volt a verseny, az első napon pályacsúcsot javított a brassói Barabás Róbert. Háromszéknek mindössze egy képviselője volt ezúttal.

 

A májusi első fordulóhoz képest ezúttal az időjárás nem tréfálta meg sem a szervezőket, sem pedig a pilótákat, az őszi hőség azonban nem mindenkinek kedvezett. Noha a szervezők népesebb mezőnyt vártak, pénteken tizenhét, szombaton tizennyolc pilóta vett részt a futamokon, viszont meglepetésnek számított a máramarosi kontingens, akik ráadásul remekül szerepeltek. A csíki pilótáknak is jól ment a versenyzés, többen is dobogós hellyel tértek haza.

Pénteken tizenhét pilóta kezdte meg a körözést, már az első futamon Barabás Róbert megdöntötte Alexandru Krepelka májusi – 1 perc 6,041 másodperces –pályacsúcsát: a brassói közel három másodperccel futott jobb időt, mint temesvári versenytársa. A második futamon Barabás még gyorsabbnak bizonyult, így a kézdivásárhelyi Skat Kart pályán az új Time Attack pályacsúcs 1 perc 2,547 másodperc lett. Érdekesség, hogy Krepelka májushoz képest egy másodperccel gyorsult.

Szombatra kissé változtak a körülmények, hiszen a pályán ezúttal fordított irányban köröztek az autók, egyébként ez először fordult elő a Time Attack bajnokság során. Barabás fordított irányban is a leggyorsabb volt – 1 perc 2,826 másodperc –, ám Krepelka mindössze másfél másodperccel volt lassabb. A szombati futamon a 2-es géposztályban induló háromszéki Oláh László a két Citroen Saxo-s Csató Roland és Bartha Mózes mögött a harmadik helyen zárt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük