Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Török és izraeli riválisok

Török és izraeli riválisok Sport

Szerdán este teljessé vált a női kosárlabda Euroliga és az Európa-kupa főtáblájának a mezőnye, mivel jövő héten már kezdődik is az alapszakasz. A hatszoros bajnok Sepsi-SIC-nek idén is a kettes számú európai kupasorozatban szurkolhatunk.

Mivel zsinórban harmadik nekifutásra sem sikerült kiharcolnia a főtáblára jutást az Euroligában, az Európa-kupában folytatja szereplését a Sepsi-SIC. Az E-csoportban két török gárda, a Nesybe Aydin és a Bursa BSB, valamint a selejtezőből érkező Elitzur Holon lesz a sepsiszentgyörgyiek ellenfele. Az első mérkőzést október 26-án, szerdán az izraeli együttessel játsszák a Sepsi Arénában, majd novemberben három idegenbeli találkozó vár csapatunkra. A török alakulatokat decemberben látják vendégül a zöld-fehérek. A csoportból az első kettő a rájátszásba jut.

Romániából női vonalon csak a Sepsi–SIC indul az európai kupasorozatban, ellenben a magyar színeket az Euroligában idén három együttes: a címvédő Sopron Basket, az Atomerőmű KSC Szekszárd, illetve a főtáblára feljutó DVTK – Hun-Therm fogja képviselni, míg az Európa-kupában a SERCO UNI Győr és az NKA Universitas PEAC fog szerepelni.

Fotó: Miska Brigitta / Sepsi–SIC

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük