Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Teqballasztalok ajándékba

Szombaton helyükre kerültek azok a teqballasztalok, amelyeket a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet közbenjárására Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma, valamint a Nemzetközi Teqball Szövetség adományozott Kézdivásárhelynek.

Hirdetés
Hirdetés

Az ünnepélyes átadón részt vett Novák Károly Eduárd sportminiszter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviseletében Gyurta Dániel olimpiai bajnok, sportdiplomata, valamint Fejér László Ödön szenátor, illetve Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusát képviselve, Soós Zoltán konzul. A vendégeket dr. Szilveszter Szabolcs alpolgármester köszöntötte. Szöllősi Tamás, a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet elnöke röviden ismertette a teqball sportágat, és kifejezte abbéli reményét, hogy a városlakók előszeretettel fogják használni ezeket a sporteszközöket. A benti teqballasztal a Kicsid Gábor Sportcsarnokba került, míg a két kinti asztalt a Sinkovits Stadionban lehet majd használni.

„Óriási nagy lehetőség van a teqballban, azt szeretném, hogy ez a világot meghódító sport országunkban is egyre elérhetőbb legyen, egyre több fiatal tudja megfelelő körülmények között gyakorolni. Székelyföldön vannak olyan játékosaink, akik nemzetközi szinten jó eredményeket tudnak felmutatni, így arra biztatom a kézdivásárhelyieket, próbálják ki, szeressék meg ezt a sportágat” – fogalmazott Novák Károly Eduárd sportminiszter, hozzátéve, hogy a Teqball Szövetség által adományozott 80 asztalt hamarosan kiosztja az általa vezetett minisztérium.

Gyurta Dániel olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó, a magyar találmány egyik nagyköveteként elmesélte, hogy a teqball ötlete 2012-ben pattant ki Borsányi Gábor fejéből, aki eleinte csak saját szórakozására használta ezt a meghajlított, focilabdás játékra való pingpongasztalt. A magyar találmány mára meghódította a világot, már több mint 150 nemzetközi szövetség létezik, és azon dolgoznak, hogy olimpiai sportággá váljon. Nagy előrelépés, hogy a 2023-as Európai Játékokon már szerepelhet a sportág. „Örülünk, hogy sikerült három asztalt elhozni Kézdivásárhelyre is, és hamarosan a régió, az ország minden szegletére juttatunk el asztalokat. Bízunk benne, hogy a sportág töretlenül fog tudni fejlődni, és minél több a világ élvonalába tartozó játékost sikerül kinevelni” – fűzte hozzá az olimpiai bajnok, majd átadta dr. Szilveszter Szabolcsnak az adományozó oklevelet.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások