Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szoros győzelem Románvásáron

Szoros győzelem Románvásáron Sport

Egygólos győzelmet aratott a Kézdivásárhelyi SE labdarúgócsapata Románvásáron a III. ligás pontvadászat 7. fordulójában. A mérkőzésen Ștefănescu találata döntött a céhes városiak javára, akik negyedik mérkőzésükön nem kaptak gólt. Győzelmüknek köszönhetően a kék-fehérek előléptek a rangsor harmadik helyére.

Az élmezőnyhöz tartozó KSE győzelmi szándékkal vállalkozott a moldvai kiszállásra, ahol ennek megfelelően uralta a játékot. A 90 perc leforgása alatt több helyzetet is kidolgozott, de a ziccerek rendre kimaradtak. A 34. percben tört meg a jég, amikor Gajdó Gotthárd elszáguldott balszélen: hosszú sarokra tartó lövését még hárítani tudta a hazai kapus, de a kipattanóra lecsapó Ștefănescu lövésével szemben már tehetetlennek bizonyult (0–1). A KSE házi gólkirálya már nyolc találatnál jár ebben a szezonban. Gajdó Gotthárd további két alkalommal szalasztott el óriási gólszerzési lehetőséget, így az eredmény nem változott, három ponttal tért haza a kézdi csapat.
– Megérdemelt győzelmet arattunk, még akkor is, ha nem játszottunk annyira látványosan, de többet birtokoltuk a labdát, és több tiszta gólhelyzetünk volt. Rossz minőségű pályán játszottunk, összevissza pattogott a labda. Az ellenfél egyszer veszélyeztette a kapunkat, azt is a mi figyelmetlenségünknek köszönhetően. A helyzetkihasználásunkon javítanunk kell, de örülök, hogy újabb meccsen nem kaptunk gólt – nyilatkozta lapunknak Gazda József edzőjátékos.
A KSE kerete a mérkőzésen: Bunduc – Stanciu, Păun, Kurtuly, Gajdó T. (Tompa, 55.), Gazda, Bukur, Ștefănescu, Bagoly (Kanyó, 78.), Gajdó G. (Dushkaj, 62.), Vârtosu (Veress, 62.). A következő fordulóban ismét vendégként lépnek pályára a kézdivásárhelyiek, a 11. helyen álló Râmnicu Sărat otthonába látogatnak pénteken 15 órától.
Labdarúgás, III. liga, 1-es csoport, a 7. forduló többi eredménye: FC Botoşani II. – Ştiinţa Miroslava 0–1, Ceahlăul Piatra Neamţ – Râmnicu Sărat 3–1, Gloria Buzău – Sănătatea Darabani 2–0, Bucovina Rădăuţi – CSM Paşcani 2–0, Şomuz Fălticeni – Galaci Suporter Club Oţelul 1–5, CSM Foksány – Sporting Lieşti 1–1, Foresta Suceava – Metalul Buzău 4–0.
Megőrizte vezető pozícióját az 5. csoportban az FK Csíkszereda, Valentin Suciu legénysége pénteken 2–0-ra nyert Tordán. A Székelyudvarhelyi FC hazai pályán 1–0 arányban hajtott fejet Szászhermánnyal szemben. <<

Az 1. csoport rangsora:
1. Oţelul 7 6 1 0 18–1 19
2. Gloria 7 5 2 0 16–5 17
3. KSE 7 5 0 2 15–7 15
4. Foksány 7 4 3 0 9–3 15
5. Rădăuţi 7 5 0 2 11–6 15
6. Suceava 7 4 1 2 14–8 13
7. Miroslava 7 4 1 2 9–9 13
8. Ceahlăul 7 4 0 3 10–6 12
9. Lieşti 7 3 1 3 11–8 10
10. Metalul 7 2 2 3 5–11 8
11. Rm. Sărat 7 1 3 3 10–9 6
12. Darabani 7 2 0 5 6–19 6
13. Paşcani 7 1 1 5 3–12 4
14. Fălticeni 7 1 1 5 2–13 4
15. Románvásár 7 1 0 6 4–16 3
16. Botoşani 2 7 0 0 7 3–13 0

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük