Felhívás!

Szezonzáró a harmadosztályban

Szezonzáró a harmadosztályban Sport

Három ponttal távozott a sereghajtó Brassói Kids Tâmpa otthonából a Sepsi OSK II., míg a Kézdivásárhelyi SE hazai környezetben nem bírt az éllovas Brassói Coronával a harmadosztályos labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában. Ez volt az idei év utolsó játéknapja, a pontvadászat jövő év márciusában folytatódik.

Az odavágó-sorozat lejártával az őszi szezon zárásaként beütemeztek egy fordulót a visszavágókból a III. ligában. A feljavuló formát mutató Sepsi OSK II. a brassói kiszállására az élvonalbeli csapatból erősített, a kerethez Fülöp Loránd, Kovács Lóránt, Vlad Mitrea és Aleksa Markovic is csatlakozott, míg Peter Gál-Andrezly a kispadról követte a mérkőzést. Eközben az ifjúsági játékosokra épülő Brassói Kids Tâmpa több alapemberét is nélkülözte eltiltás és sérülés miatt. Az esélyesebb vendégek hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést, és már a 10. percben megszerezhették volna a vezetést, azonban Fülöp közeli lövését a házigazdák kapusa bravúrral szögletre mentette. A háromszéki együttes mezőnyfölénye a 24. percben érett góllá, miután Markovic betört a tizenhatos területre, majd remekül tálalt Fülöp elé, aki könnyedén a hálóba továbbította a labdát (0–1).

A folytatásban is Kulcsár László csapata uralta a mérkőzést, viszont veszélyes helyzetet nem tudott kialakítani, a védelem pedig már csírájában elfojtotta a házigazdák próbálkozásait, így a sepsiszentgyörgyi hálóőrnek nem akadt dolga. A játék képe a szünet után sem változott, az OSK II. hiába támadott többet, gólt nem jegyzett, de a győzelmük így sem forgott veszélyben, ugyanis a brassói csapatnak egyetlen egyenlítési lehetősége sem akadt.

Labdarúgó III. liga, 5. csoport, 10. forduló: Brassói Kids Tâmpa – Sepsi OSK II. 0–1 (0–1). Brassó, ICIM Stadion. Vezette: Cristina Trandafir (Bukarest).

Kids Tâmpa: Bărăgăoană – Sburlea, Mihăilă, Cupu, Enache (Tenică, 80.) – Moldovan (Roșu, 90+1.), Marin (Mitrică, 90+1.) – Moroie (Garvalov, 67.), Crihan, Stoica – Mureșan (Țolu, 67.). Edző: Ciprian Anghel. Sepsi OSK II.: Szántó – Deák, Păun, Dumitrescu, Csiszer – Kovács (Berde, 69.), Markovic – Sánta T. (Kocsis, 69.), V. Mitrea (Dragomir, 46.) , Fülöp L. – Veress (L. Sánta, 89.). Edző: Kulcsár László. Gólszerző: Fülöp L. (24.).

A házigazda KSE nem játszott alárendelt szerepet a listavezető, idén még veretlen Brassói Corona ellenében, sőt a kézdivásárhelyiek kiválóan kezdték a találkozót, ugyanis Zsombori Zsolt mintegy 25 méterről ráküldött bombájával már a 10. percben megszerezték a vezetést. A vendégek mindent megtettek az egyenlítésért, össztűz alá véve Bunduc kapuját, és a 17. percben ez sikerült is nekik (1–1). Eseménytelenül telt a félidő hátralevő része, viszont alig kezdődött meg a második játékrész, Postolică öngóljával átvette a vezetést a brassói együttes (1–2). Küzdött a KSE, ám próbálkozásait nem koronázta siker, ellenben a Corona Cristescu találata révén tovább növelte előnyét, 1–3-ról pedig már nem tudott felállni a KSE, amely zsinórban harmadik hazai vereségét szenvedte el. Végeredmény: Kézdivásárhelyi SE – Brassói Corona 1–3 (1–1).

Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion. Vezette: Bogdan Neculcea (Bukarest). KSE: Bunduc – Gáll, Becze, Gazda, Tankó, Telcean, Postolică (Mojzi, 74.), Solovăstru, Zsombori (Péter, 57.), Bandi (Vasiloi, 57.), Gajdó G. (Gyerő, 74.). Edző: Purguly Árpád. Corona: Mutu – M. Burlacu (Roşu, 46.), Tălmaciu, Cîrstian, Dumbravă, Drăgoi, Leonte, Alupoaie (Nicolau, 85.), Lingurar (Toader, 80.) – Cristescu (Voicu, 70.), A. Damian (Nechita, 80.). Edző: Călin Moldovan. Gólszerzők: Zsombori 10., illetve A. Damian 17., Postolică 48. – öngól, Cristescu 67.).

További eredmények: AFC Astra 2 – CS Blejoi 0–2, Brassói SR – Barcarozsnyói Olimpic 3–0, CSO Plopeni – Székelyudvarhelyi FC 2–0.

A Brassói Corona 8 győzelemmel és 2 döntetlennel vonulhat a téli szünetre, előnye három pont a második helyezett CS Blejoi előtt. A harmadik helyen egy másik brassói együttes tölti a telet, a SR Municipal. A négy győzelmet és két döntetlent jegyző Sepsi OSK II. az ötödik, míg a négy győzelmet és egy döntetlent elérő KSE a hatodik helyen telel.

Az 5. csoport rangsora:

  1. Corona 10    8      2      0      22–7        26
  2. Blejoi 10    7      2      1      23–15      23
  3. Brassói SR 10    5      2      3      21–14      17
  4. Plopeni 10    4      2      4      13–14      14
  5. OSK II. 10    4      2      4      11–13      14
  6. KSE 10 4      1      5      14–18      13
  7. Udvarhely 9      3      1      5      12–11      10
  8. Astra 2 9      3      1      5      16–17      10
  9. Rozsnyó 10    1      3      5      8–14        6
  10. Tâmpa 10    2      0      8      7–24        6
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.