Szerb kosaras érkezett

Szerb kosaras érkezett Sport

A 24 éves Kristina Topuzović csatlakozott a háromszoros bajnok és háromszoros Román-kupagyőztes Sepsi–SIC csapatához. A 183 centiméter magas kosárlabdázó a Crvena Zvezda együttesétől érkezett, alacsonybedobóként és erőcsatárként is bevethető. A szerb játékos már javában együtt edz társaival.

Topuzović szülővárosában, Szabácsban kezdett kosárlabdázni, 2010-ig játszott nevelőegyesületénél, majd a belgrádi Radivoj Koraćhoz igazolt, 2016-ban pedig a montenegrói Budućnost Volcano csapatát erősítette. A Podgoricában eltöltött két év után visszatért Belgrádba, a Crvena Zvezda mezét öltötte magára, és onnan igazolt Sepsiszentgyörgyre. Háromszoros szerb bajnok és egyszeres Szerbkupa-győztes, kétszer bizonyult csapatával a legjobbnak az Adria-ligában, és egyszer bajnoki címet ünnepelhetett Montenegróban. A felnőtt szerb válogatott tagjaként 2015-ben aranyérmet szerzett az Európa-bajnokságon.

„Számomra ez egy új tapasztalatszerzési lehetőség, a csapattársak elfogadtak, Jovana Pasic segítségével pedig könnyebb a beilleszkedés, őt már régóta ismerem, csakúgy, mint Zoran Mikes edzőt, játszottam már ellene. Azt gondolom, jó helyem lesz itt. Bízom benne, hogy mérkőzésről mérkőzésre jobb leszek, és fejlődni tudok” – nyilatkozta Kristina, aki ebben az idényben hat mérkőzésen játszott az Adria-ligában.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.