Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szép játékért nem jár 3 pont

Szép játékért nem jár 3 pont Sport

A sereghajtó és kiesőjelölt Voluntari ellen hengerelt az eddig gyengélkedő Krajovai U a labdarúgó élvonal 6. fordulójának hétfő esti záró mérkőzésén. Ezt megelőzően a Sepsi OSK ért el értékes döntetlent Botoșani vendégeként. A sepsiszentgyörgyieknek mindössze három nap jut pihenésre, ugyanis pénteken már újabb bajnokit játszanak, ezúttal idehaza, Călărași ellenében.

Hat forduló után nyolc ponttal rendelkezik a Sepsi OSK, a rangsor 7. helyét foglalva el. Az Eugen Neagoe irányította alakulat két-két győzelmet és döntetlent, illetve ugyanannyi vereséget könyvelt el az eddigiekben pozitív gólarány (5-4) mellett. A címvédő CFR és az Astra Giurgiu mellett a piros-fehéreké a I. liga legjobb védelme. A marosvásárhelyi ballábas rajt – az újonc Hermannstadttól elszenvedett 1-0-s vereség – nem szegte szárnyát a szentgyörgyi gárdának, ezt követően Tandia góljával 1-0-s történelmi sikert aratott Krajova felett, majd 1-1-es döntetlent játszott Gyurgyevóban. Az itthon elért parádés 3-0-s győzelem után az OSK végleg Jászvásár mumusává vált, ezt követte a FCSB elleni 2-0-s kudarc a Nemzeti Arénában, majd a botoşani-i döntetlen.

A Sepsi OSK klub tegnap kezdte a jegyértékesítést a Dunărea Călărași elleni pénteki mérkőzésre. Ma és holnap 10–12 óra, illetve 15–17 óra között lehet jegyet váltani a jegypénztárnál, de a www.eventim.ro honlapon is be lehet szerezni.

A Sepsi OSK és a Dunărea legutóbb 2017. április 2-án találkozott egymással Călăraşiban, a II. ligás pontvadászat 24. fordulójában, akkor gól nélküli döntetlen született, majd a piros-fehérek feljutottak az élvonalba, míg ellenlábasuknak egy év múlva sikerült ez a bravúr.

A 6. forduló összes eredménye: Concordia Chiajna–Astra Giurgiu 0–3, Dunărea Călărași–Jászvásári Poli 2–0, Dinamo–Hermannstadt 2–1, Medgyesi Gázmetán–Kolozsvári CFR 0–0, FC Viitorul–FCSB 1–4, Botoșani–Sepsi OSK 0–0, Voluntari–Krajova 1–5.

A 7. forduló menetrendje: pénteken 19.30-tól Sepsi OSK–Călărași; szombaton 16 órától Hermannstadt–Medgyes, 18.30-tól Astra–Voluntari, 21.30-tól Krajova–Dinamo; vasárnap 18.30-tól Kolozsvári CFR–Viitorul, 21.30-tól FCSB–Botoșani; hétfőn 21 órától Jászvásár–Chiajna.

 

Az I. liga jelenlegi rangsora:

  1. FCSB 6      4      1      1      16-6 13
  2. CFR 6 3      3      0      8-4   12
  3. Astra 6      2      4      0      8-4   10
  4. Dinamo 6      3      1      2      11-11      10
  5. Călărași 6      2      3      1      6-5   9
  6. Krajova 6      2      2      2      10-6 8
  7. Sepsi OSK 6      2      2      2      5-4   8
  8. Gázmetán 6      2      2      2      7-9   8
  9. Botoșani 6 1      4      1      7-6   7
  10. Hermannstadt 6 2      1      3      7-7   7
  11. Viitorul 6      2      1      3      6-7   7
  12. Chiajna 6      2      1      3      6-8   7
  13. Jászvásár 6 1      2      3      3-11 5
  14. Voluntari 6 0      1      5      4-16 1

A hétfői találkozót beárnyékolta egy nemkívánatos szurkolói incidens: botoşani-i fanatikusok a második játékrész elején egy fehér molinót feszítettek ki, amelyre azt írták: „A lovak nyelvén énekeltek és autonómiáról álmodoztok” („În limba cailor cântați și la autonomie visați?!”). A felirat annál is inkább sértő, mivel a csapat az évek során több meghatározó magyar nemzetiségű játékossal büszkélkedett – elég csak Hadnagy Attilára és Fülöp Istvánra gondolnunk –, de a mostani keretében is rendelkezik magyarokkal…

A lovak nyelve szóösszetételt Kolozsvár magyarellenes megnyilvánulásairól híres korábbi polgármestere, az ultranacionalista Gheorghe Funar használta előszeretettel. Nem ez az első eset, hogy a Sepsi OSK és hűséges szurkolótábora, a Székely Légió hasonló fogadtatásban részesül, korábban a fővárosi Dinamo és az azóta névváltoztatáson átesett Juventus „jóvoltából” volt részük xenofób megnyilvánulásokban. A mostani esettel a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat foglalkozik, feljelentést tesz a Diszkriminációellenes Tanácsnál, valamint a Román Labdarúgó-szövetségnél.

 

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük