Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Számolnak a KSE futsalosaival

Számolnak a KSE futsalosaival Sport

Kék kézdivásárhelyi játékos is behívót kapott az U19-es teremlabdarúgó-válogatottba, amely mától fogva egy hétig Mogoșoaián készül a szeptemberben sorra kerülő korosztályos Európa-bajnokságra. Robert Lupu szövetségi kapitány tizennégy fiatal futsalosra számít a júniusi összetartáson, amely alkalmával a nemzeti csapat két felkészülési mérkőzést is játszik.

Hirdetés
Hirdetés

A szeptemberi U19-es teremlabdarúgó Európa-bajnokságra hangoló román korosztályos válogatott mával kezdődően egy hétig Mogoșoaian és az ötven kilométernyire fekvő Chitila városban edz, majd a felkészülési időszak végén a nemzeti csapat két felkészülési meccset is játszik a szomszédos Moldova vendégeként. Robert Lupu szövetségi kapitány ezúttal is tizennégy játékost – közülük hat magyar – hívott be válogatottba, s a két kézdivásárhelyi – Barbócz Norbert és Bandi Álmos Árpád – mellett egy-egy galaci és szörényvári, két-kék karácsonykői és marosvásárhelyi, valamint három-három udvarhelyi és temesvári teremlabdarúgó vesz részt a csapat júniusi összetartásán.

A román válogatott számára ez lesz az első edzőtábor azt követően, hogy márciusban hazai környezetben kiharcolta az Európa-bajnokságra való kijutást. A marosvásárhelyi selejtezőt Barbóczék százszázalékos teljesítménnyel abszolválták, hiszen szoros meccsen és hátrányból felállva 3–2-re győzték le Grúziát, majd 4–0-ra verték Szlovákiát. A két vesztes alakulat párharcát a 4–2 arányban a szlovákok nyerték meg. A szeptember 4–10. között esedékes kontinenstornának a spanyolországi Jaén ad otthont.

Az U19-es válogatott edzőtáborába behívott játékosok: Alin Cârdei (Galaci United), Andrei Crudu, Darius Roca (Futsal Ceahlăul Piatra Neamț), Alexandru Tărăbîc (Szörényvári CFR), Péter Miklós, Kerestély József, Csog János Csongor (FK Székelyudvarhely), Alexandru Trifa, Marius David, Andrei Buhăceanu (Temesvári CFR), Nagy Tamás, Patrick Chertes (Marosvásárhelyi VSK), Bandi Álmos-Árpád, Barbócz Norbert (Kézdivásárhelyi SE).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük