Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Suciu új kihívások előtt

Suciu új kihívások előtt Sport

Nemrég vált hivatalossá, hogy Suciu Valentint bízták meg az FK Csíkszereda U17-es labdarúgócsapatának irányításával, miután Vég Csongor edző távozott a Székelyföld Labdarúgó Akadémiáról. A Sepsi OSK korábbi vezetőedzője új kihívások elé néz a hargitai megyeszékhelyen.

A Sepsi OSK kispadjáról tavaly augusztusban felálló, 38 éves edző karrierje teljes egészében a háromszéki focihoz kötődik, hiszen 2012–2013-ban a harmadik ligás FC Zágon trénere volt, majd ezt követően ült le a Sepsi OSK kispadjára, amelyet tavaly október végéig irányított. Valentin Suciu az FK Csíkszereda hivatalos honlapjának bizakodóan fogalmazott, véleménye szerint rengeteget fog tanulni ebből a lehetőségből.
„Számomra egy új kihívás ez, hiszen hasonló korosztállyal még nem dolgoztam, de mindennek eljön az ideje. Bevallom, kicsit tartottam ettől, mert ugye a kamaszkor a legveszélyesebb a játékosoknak a nevelésében, és a fiataloknak is egy veszélyes időszak, de úgy gondolom, és remélem, hogy meg fogok tudni birkózni ezzel a feladattal” – nyilatkozta a szakember, aki rendkívül elégedett a csíkszeredai körülményekkel, csapatával többek között a korosztályos Román-kupa negyeddöntőjében is érdekeltek lesznek.
Az edző ingázni fog Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda között, viszont nem talál ebben semmi kivetnivalót, „bárhol dolgozik az ember, reggel úgyis fel kell kelni, és munkába kell menni, az hogy most nekem egy kicsivel nagyobb távot kell megtennem ezért, az nem jelenthet akadályt”. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük