Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sportajánló a hétvégére

Sportajánló a hétvégére Sport

Labdarúgás

Az alapszakasz utolsó mérkőzését vívja ma hazai pályán a Sepsi OSK, az FC U Craiova ellenében. Fontos lenne a győzelem, hiszen az alsóházban is számít majd minden pont. A novemberi odavágón – amely a két együttes első hivatalos találkozója volt – 1–1-es döntetlenben egyeztek ki. Mindkét együttes győzelemmel hangolt a 20 óra 30 perckor kezdődő összecsapásra, a Sepsi OSK Bukarestben számolt rá a Dinamóra (1–3), míg az oltyánok a gyengélkedő Rapidot győzték le (3–2).  

A Dinamo elleni bajnokin sérülést szenvedett Niczuly Rolandról időközben jó hírekkel szolgált a szentgyörgyi klub, Gheorghe Popa csapatorvos tájékoztatása szerint nem törés, hanem ficam történt, így pár nap múlva már újra kapuba állhat a 26 éves hálóőr. Az biztos, hogy a piros-fehérektől Ninaj és Bărbuț hiányozni fog a ma esti mérkőzésről, eltiltás miatt. Utóbbi helyettesítése nem okozhat gondot, de a védelem közepén ismét improvizálni kell.

A 30. forduló programja: ma 20.30-tól Sepsi OSK – FC U Craiova; szombaton 15 órától Aradi UTA – CS Mioveni, 20.30-tól FC Rapid – Academica Clinceni; vasárnap 15 órától Medgyesi Gázmetán – Chindia Târgoviște, 17.30-tól Kolozsvári CFR – Dinamo, 20.30-tól FCSB – FC Voluntari; hétfőn 20.30-tól Universitatea Craiova – FC Farul, 20.30-tól FC Botoșani – FC Argeș.

Kosárlabda

A Szatmárnémeti VSK és a CSM Alexandria találkozója nyitja ma a női kosárlabda Nemzeti Liga alapszakaszának 23. fordulóját. A hetedik kupagyőzelmét az elmúlt hétvégén ünneplő Sepsi-SIC-re hosszú kiszállás vár, ugyanis szombaton 18 órától a listavezető Aradi FCC Baschet otthonában játszanak. A KSE ugyanebben az időpontban hazai pályán fogadja a Marosvásárhelyi Siriust.

A 23. forduló programja: ma 16.30-tól Szatmárnémeti VSK–Alexandria; szombaton 13 órától Kolozsvári U–Brassói Olimpia, 15 órától Agronomia Bukarest–Târgoviște, 18 órától Aradi FCC–Sepsi-SIC és KSE–Marosvásárhelyi Sirius.

A pontvadászat állása: 1. Aradi FCC (17/1) 35 pont, 2. Sepsi-SIC (16/1) 33, 3. Alexandria (11/7) 29, 4. Szatmárnémeti VSK (13/1) 27, 5. Konstancai Phoenix (9/9) 27, 6. Kézdivásárhelyi SE (9/9) 27, 7. Marosvásárhelyi Sirius (9/8) 26, 8. Kolozsvári U (6/12) 24, 9. Agronomia (5/14) 24, 10. Târgoviște (6/11) 23, 11. Bukaresti Rapid (2/18) 22, 12. Brassói Olimpia (2/14) 18.

Jégkorong

A Galacon elszenvedett kettős vereséget hazai környezetben heverné ki a Háromszéki Ágyúsok együttese, és erre minden esélye megvan, ugyanis a romániai jégkorongbajnokság sereghajtója, a Sportul Studențesc látogat a kézdivásárhelyi Deme László Műjégpályára. A két csapat ma 18.30-tól és szombaton 11 órától csap össze, a belépő gyerekeknek ingyenes, felnőtteknek 20 lejbe kerül. A bejáratnál szükséges a személyi mellett védettségi igazolványt is felmutatni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük