Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sikeres idénykezdés

Sikeres idénykezdés Sport

A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club 23 sportolója szeptember 11-én és 12-én megkezdte az új versenyszezont, mégpedig a színvonalas mezőnyt felvonultató Budapest Open nemzetközi karateversenyen, amelynek a Vasas Jégcentrum adott otthont. A megmérettetésen 34 nemzet több mint 1700 versenyzője tette próbára magát.

Az MTK Budapest színeiben is szereplő háromszéki sportolók hat alkalommal állhattak dobogóra, mérlegük két első, három második és egy harmadik helyezés, amely hozzásegítette a budapesti klubot, hogy a torna legeredményesebbje lehessen. Benkő Zsolt és Péter-Csiki Csanád mindenkit maga mögé utasított kategóriájában és korcsoportjában, míg Vitályos Eszter, Antal Gréta és Fazakas Adrienn második helyen végzett, Török Panka pedig a harmadik helyet szerezte meg.

Edzőjük, Vass Hunor elmondta, hogy már az idény elején mély vízbe ugrottak, viszont jónak nevezhető a sportolók teljesítménye, sőt, a junior versenyzők kvalifikációs pontokat is gyűjtöttek a jövő évi korosztályos Európa-bajnokságra. „Alapjában véve mindegyik sportolónk megnyert legalább egy mérkőzést a nagyon erős mezőnyben. Kiemelném Fejér Milán (U12, -35 kg) teljesítményét is, aki három győzelem után úgy vesztette el a bronzmeccset, hogy vezetett, viszont a rutintalansága miatt az utolsó másodpercben kilépés miatt kizárták” – fogalmazott az edző.

A karatésok folytatják a versenyek sorozatát, a sepsiszentgyörgyi csapat két tagja, Török Panka és Daragics Viktória Isztambulba utazik, ahol részt vesznek a színvonalas Youth League nemzetközi megmérettetés törökországi állomásán.

Eredményeik: első helyezés: Benkő Zsolt (junior, +76 kg), Péter-Csiki Csanád (U12, -40 kg); második helyezés: Vitályos Eszter (junior, -53 kg), Antal Gréta (U12, -35 kg), Fazakas Adrienn (U12, -30 kg); harmadik helyezés: Török Panka (U14, -47 kg).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük