Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Siker itthon és idegenben

Siker itthon és idegenben Sport

Nem volt kérdés a győztes kiléte a Sepsi-SIC bukaresti vendégjátékán, ötszörös bajnokcsapatunk esélyt sem adott fővárosi ellenfelének, megsemmisítő, 60 pontos vereséget mért a Rapidra. Ennél szorosabb volt a KSE Agronomia elleni hazai meccse, de a céhes városiak győzelme egy percig sem forgott veszélyben.

A papírformának megfelelően a Sepsi-SIC simán verte a Rapidot tegnap délután a fővárosban. A rajtot a házigazdák kapták el jobban, akik Kelemen Radin és Cazacu kosaraival már 4–0-ra vezettek, mire Jones megszerezte a sepsiszentgyörgyiek első pontjait. Ekkor vezetett utoljára a bukaresti gárda, amely 13-nál még kiegyenlített ugyan, de több ellenállásra már nem futotta erejéből az esélyesebb címvédő ellen. A zöld-fehérek támadásban egyre jobban felvették a ritmust, futottak egy 1–13-s sorozatot, így 14–26-ról kezdődött a második negyed. Podar és Cătinean tripláival, valamint Jones és Wallace pontjaival a Mikes-csapat állva hagyta a Rapidot, az eredményes támadás hatékony védekezéssel társult, így szünetre már behozhatatlan, 28 pontos volt a különbség a felek között (23–51).

Térfélcsere után nyomasztóvá vált a sepsiszentgyörgyiek fölénye, akik nem kímélték az ellenlábast, sorra szórták a kosarakat, az előnyük pedig egyre csak duzzadt, 53 pontos háromszéki vezetéssel zárult a harmadik szakasz (36–89). A záró negyedre már nem maradt nyitott kérdés, a Sepsi-SIC visszavett a tempóból, de így is meghaladta a bűvös százat. A századik pontot Daniel Raber szerezte, végül laza, 60 pontos diadalt aratott a címtartó szentgyörgyi együttes (46–106). Érdekesség, hogy mindkét csapat legeredményesebbje 24 pontot dobott a közösbe, Stanicinak, illetve Frasernek sikerült ez a teljesítmény.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 19. forduló: Bukaresti Rapid – Sepsi-SIC 46–106 (14–26, 9–25, 13–38, 10–17). Rapid: Bölöni 2, Kelemen Radin 6, Stanici 24/9, Bejan, Cazacu 4. Cserék: Călin 2, Dinu 5, Vlad, Grigore 3. Sepsi-SIC: Wallace 12/6, Orbán 4, Jones 24/3, Podar 18/3, Fraser 22/3. Cserék: Botos 1, Pašić 10/6, Cătinean 4, Croitoru 2, Pop 2, Raber 7.

Már az első negyedben is egyértelműen a Debreczi Iringó (19 pont, 11 lepattanó), Welch Coleman, Lewis és Corda kosaraira alapozó házigazda akarata érvényesült a szerda kora esti Kézdivásárhelyi SE – Bukaresti Agronomia közti találkozón. A második negyedben kevesebb kosár esett, de a céhes városiak előnye nem forgott veszélyben, ebben a szakaszban a hazai pontokat kizárólag Debreczi és Taylor szállította, ezeknek köszönhetően kétszámjegyűvé nőtt a két csapat közti különbség (27–17).

Szünet után a vendéglátó rátett még egy lapáttal – a harmadik negyedet 13–11-re nyerte (40–28). A zárónegyedet Kozman Kriszta egymásutáni nyolc pontja vezette fel, majd Corda lépett előtérbe, akinek kosaraival elérte a 20 pontot a differencia (57–37). A hajrában a vendégek kozmetikáztak kissé az eredményen, de a lényegen ez nem változtatott, a KSE teljesen megérdemelten mért 12 pontos verést az első 30 percben szétesően kosarazó Agronómiára.

Végeredmény: Kézdivásárhelyi SE – Bukaresti Agronomia 61–49 (16–10, 11–7, 13–11, 21–21). KSE: Welch Coleman 9, Debreczi 19/9, Corda 10/6, Tuchilus 2, Lewis 7. Cserék: Taylor 3, Nagy, Marthi, Kozman 9/6, Domokos 2, Csurulya. Agronomia: Kovács 5/3, Cristea 4, Sipos 10/3, Militaru 4, Plavitu 6. Cserék: Stănescu 3, Bobar 5, Chițanu 6, Anastasecu, Panait 6.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük