Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Női Eb-selejtező

Szombaton a Szlovénia elleni nagyváradi találkozóval kezdi meg az Európa-bajnoki selejtezősorozatot a román női kosárlabda-válogatott (18 órától élőben a Digi Sporton), majd jövő szerdán Franciaországban mérkőznek a Dragan Petricevic által irányított lányok. Petricevic véleménye szerint az erős csapategység segíthet a szlovének legyőzésében, de az első helyre egyértelműen a franciák a legesélyesebbek.

Már lehet jelentkezni

Az Aranylabda Egyesület december 16–17-én negyedik alkalommal szervezi meg a Goldball kispályás teremlabdarúgó-tornát, melyre 14 éven felüli labdarúgók jelentkezését várják. Az amatőr teremlabdarúgó-tornának a sepsiszentgyörgyi Vadász utcai sportcsarnok ad otthont, és olyan csapatok jelentkezhetnek, amelyekben csak egy A-, illetve B-ligában játszó hivatásos labdarúgó vagy futsaljátékos szerepel. A szervezők 20 csapat jelentkezésére számítanak. A benevezési díj 200 lej, a jelentkezési határidő december 12. A szokásos díjak mellett a legjobb labdarúgók különdíjban részesülnek. A szervezők idén is cipődoboz-akcióval szeretnék segíteni a rászoruló gyerekeket a Máltai Szeretetszolgálattal közösen. Aki teheti, egy dobozt töltsön meg játékokkal és édességgel, majd csomagolás után írja rá, hány éves fiúnak, lánynak szánja az ajándékot, amit a küzdelemsorozat ideje alatt eljuttathat a Vadász utcai sportcsarnokba. További tájékoztatásért forduljanak Ghinea Lorándhoz (0756.427.520) vagy Kocsis Balázshoz (0741.796.816).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük