Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Röviden Sport

Két fronton taroltak
A kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK dzsudokái egy ezüst- és két bronzéremmel, valamint két 7. helyezéssel zárták a vasárnap Ploieşti-en lezajlott U11-es, U13-as és U15-ös országos földharc-bajnokságot. Veres László edző erre a megmérettetésre hét tanítványát nevezte. Az U13-as korosztályúak között az 52 kg-os súlycsoportban érdekelt Balogh Hanna bronzérmet szerzett, míg az 50 kg-osok viadalában Deák Roland döntőt veszítve ezüstéremmel zárt. U15-ben Baricz Örs (képünkön) a 38 kg-os súlycsoportban harmadik lett, míg az 55 kg-os Vida Tamás hetedikként végzett. A legkisebbek között, azaz az U11-es korosztály 34 kg-os súlycsoportjában versenyző Miklós András Benedek a hetedik lett. A csapat másik két tagja – Kocsis István és Andra Norocea – helyezés nélkül zárt.
A céhes városbéli sportklub másik hét cselgáncsozója Czifra Attila irányítása alatt az ausztriai Welsben vendégeskedett, ahol egy nemzetközi gyerekversenyen vett részt. Eredményeik: 2006-os korcsoportban: Barbócz Mátyás (34 kg), Aracsi Ákos (42 kg) és Borcsa Félix Lehel (+50 kg) első hely, Szima Tamás (46 kg) második hely, Nagy Róbert (34 kg) hetedik hely. 2005-ös korosztály: Vidi Zsolt (38 kg) ötödik hely. Marthi Áron nem ért el helyezést a megmérettetésen, amelyen hét ország képviseltette magát. 

Gólgazdag játéknap
Nem szűkölködött gólokban a labdarúgó V. liga hétvégi, 7. fordulója. Eredmények: Maksa – Árkos 2-6 (gólszerzők: Farkas 18., Ilie 75./Roman 5., 8., 20., Berde 62., Akácsos 80., Koréh 83.), Nagybacon – Kommandó 0-3 (Debreczi R. 32., Berszán 50., Debreczi Sz. 85.), Hidvég – Szitabodza 7-2 (ifik: 1-3), Zabola – Bodok 3-2. A tabellát a most szünnapos Szotyor vezeti 14 ponttal, 2. Kommandó 13, 3. Zabola 12, 4. Maksa 12, 5. Szitabodza 10, 6. Árkos 6, 7. Bodok 6, 8. Hidvég 6, 9. Nagybacon 0. <

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük