Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Brassóban mérkőzik a KSE

Az alapszakasz 10., egyben az év utolsóelőtti fordulójával folytatódik az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság. A Kézdivásárhelyi SE ma 17 órától a Brassói Olimpia vendégeként lép pályára. A két csapat azonos mutatókkal rendelkezik, mindketten öt győzelmet és három vereséget könyveltek el az eddigiekben, ezzel a ranglista ötödik (KSE), illetve hatodik helyét foglalják el. A címvédő és hibátlanul listavezető Sepsi-SIC ezúttal szabadnapos. A fordulóból egy mérkőzést már lejátszottak: Konstancai CSU–CSM Târgoviște 89:47. A Bukaresti Rapid–Kolozsvári U találkozó lapzártánk után ért véget. Az Aradi FCC – Marosvásárhelyi Sirius találkozó ma 18 órakor kezdődik.

Gólt sem szereztek az Ágyúsok

A Steaua együttesét fogadták szerdán este a Háromszéki Ágyúsok a romániai jégkorong-bajnokság alapszakaszában, azonban nem sikerült itthon tartani a pontokat. Az első harmadban már hárommal vezetett a fővárosi gárda, a háromszéki helyzetek rendre kimaradtak, a Steaua pedig az utolsó húsz percben még két gólt hozzátett a korábbi háromhoz, így 5–0 lett a vége. A Steaua idei harmadik meccsét is megnyerte az Ágyúsok ellen. Tegnap este, lapzártánk után a két csapat újra összecsapott egymással Kézdivásárhelyen. Romániai jégkorong-bajnokság, alapszakasz: Háromszéki Ágyúsok–Bukaresti Steaua 0–5 (0–3, 0–0, 0–2), gólszerzők Alexander Vaszilev (9. perc), Péter Zsolt (14., 43.), Mihail Georgescu (19.), Anton Ruban (59.).

Karácsony-kupa sakkban

A megyeszékhelyi Szent György Lovag Sakk Klub két külön korosztályban szervezett Karácsony-kupát. Az első versenyen a +65 éves korosztályhoz tartozók ültek asztalhoz, a másodikon pedig a speciális nevelést igénylő gyerekek (SNI) mérték össze tudásukat egy zárt körű küzdelemsorozaton. Az idősebb korosztály három fordulót, míg a fiatalok négyet játszottak. A végeredmény: SNI-gyerekek: 1. Mihaela Olaru 4 pont, 2. Kosza Loránd 3 pont, 3. Gál Réka 2,5 pont. +65 esztendős korosztály: 1. Bartók Ilona, 2. Paizs Rozália, 3. Barabás Gyöngyike (mindhárom játékos 3 pontot ért el a versenyen).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük