Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Jó a magyar és román utánpótlás

A szlovákiai Besztercebányán (Banska Bystrica) befejeződött 16. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) mind a magyar, mind a román küldöttség kiemelkedően teljesített.

Magyarország ötödik lett az idei EYOF egyik éremtáblázatán 6 arannyal, 9 ezüsttel, 9 bronzzal, az érmek számát (24) tekintve pedig harmadik. A 24 érem zömét úszók és atléták szerezték. Külön említést érdemel a magyar leány kézilabda-válogatott, noha aranyérme nem meglepetés. A látványos, gyors, korszerű kézilabdát játszó U17-es csapat eredményei: a csoportban 39–22 Szlovákiával, 37–30 Romániával, 26–22 Dániával, az elődöntőben, hosszabbítás után 36–33 Norvégiával, a döntőben 30–26 Dániával. Az elődöntőben elért eredmény értékét emeli, hogy először is a női kézilabda „nagyhatalma” ellen sikerült győzni, másodsorban figyelemre méltó a siker módja. Az 57. perc elején még Norvégia vezetett 30–28-ra, a magyar csapat nem kapott több gólt és kiegyenlített, majd képes volt erősíteni, 6-3-ra uralta a hosszabbítást. A román válogatott hetedik helyen végzett.

Románia 5 aranyérme, 8 ezüstje és 6 bronzérme kiemelkedő eredmény, az aranyakat torna, atlétika, cselgáncs hozta, de a többi érmes eredményt is jobbára ezekben a sportágakban sikerült elérni. A romániai érmesek között egy magyar nemzetiségű van, mégpedig Vass Brigitta, a 4×100 m női vegyes úszás bronzérmese.

Eredetileg a 16. nyári EYOF 2021-re volt kiírva, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották. A következő nyári EYOF a tervek szerint egy év múlva, 2023 júliusában lesz a szlovéniai Mariborban. (bl)

Anglia a bajnok

Anglia hosszabbítás után 2–1-re legyőzte Németországot a női labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében, a Wembley Stadionban, így története során először elhódította a kontinensbajnoki címet. A döntőre 87.192 néző látogatott ki. Ilyen sokan soha korábban nem tekintettek meg a helyszínen Eb-meccset, még a férfiak között sem.

Az Európa-bajnokság gólkirálya hat–hat találattal a német Alexandra Popp és az angol Beth Mead lett, utóbbit a torna legjobbjának is megválasztották.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük