Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Akadozó játék, nagy győzelem!

A magyar és román válogatott is a sportbecsületért lépett pályára a dániai női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének egymás elleni mérkőzésén. A kezdő sípszó előtt már nyilvánvaló volt, hogy egyik nemzeti csapat sem juthat elődöntőbe és a legjobb 6 közé, hiszen mindkettőnek nulla pontja volt. Nem maradt más tét, mint kiengesztelni a szurkolókat egy olyan mérkőzésen, amely a két ország válogatottjai között mindig „paprikásabb” az átlagosnál. Presztízs, önérzet, nemzeti hiúság – ahogyan mondani szokás.

A végig kiegyensúlyozott, sok hibával tarkított mérkőzésen a magyar válogatott 26–24-re (12–13) győzött, és így a 9. vagy 10. helyen zárhatja az Európa-bajnokságot, a román válogatottra a 11–12. helyek egyike vár. A magyar csapat játékában ismét sok volt a pontatlanság, de küzdésből jeles! Ha hibáztak egyszer, kétszer, háromszor – akkor sem adták fel, harcoltak, és jobban bírták a véghajrát, pontosabbak voltak. Sikerült visszavágni a tavalyi vb-vereségért, akkor a románok 7 gólos hátrányból fordítva győztek 28–27-re. Tavalyelőtt, az Európa-bajnokságon viszont 31–29 volt a magyar csapat javára, ami azért is nagyon értékes, mert ennek köszönhetően a 7. helyezett Magyarország részt vehet a jövő márciusra halasztott olimpiai selejtezőn.

A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) adatbázisa szerint a hétfői volt a 100. magyar-román női kézilabda mérkőzés. A mérleg: 57 magyar győzelem, 9 döntetlen, 34 román győzelem, 2003–1869-es gólarány. A Nemzeti Sport szaklap, illetve a nemzetisport.hu sporthírportál statisztikája azonban eggyel kevesebb mérkőzést és magyar győzelmet jegyez. (bl)

Februárban folytatják

Az utolsó mérkőzést is lejátszották a labdarúgó II. liga 2020–2021-es szezonjának idei versenynaptárából. A Temesvári Ripensia és a Konstancai Farul hétfőn délután pótolta a 14. fordulóból elhalasztott bajnokit, a bánságiak három vesztes meccs után 1–0-ra győztek. Az FK Csíkszereda a nyolcadik helyen „telel” a másodosztályban, de mindössze egy ponttal van lemaradva az utolsó playoff-helyet elfoglaló Kolozsvári U-val szemben. A pontvadászat alapszakasza február 20-án folytatódik.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük